Pakisztánban is készülhetnek a Hyundai autói


Több pakisztáni vállalat fogott össze és alapított egy közös vállalatot azért, hogy a pakisztáni iparfejlesztési program keretein belül egy új autógyártó bázist építsenek, ahol a Hyundai típusait gyártanának. 

A pakisztáni Nishat Mills, az ország legnagyobb traktorgyártó Millat Tractors vállalata, a Sojitz vállalattal közös konglomerátum is része annak a közös vállalatnak, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egy vadonatúj autógyárat hoz létre és nemcsak gyártaná, hanem forgalmazná is az itt készült Hyundai termékeket Pakisztánban. 

A partnerek által kiadott közlemény szerint a lépés a pakisztáni kormányzat 2016-2021 közötti autóipari fejlesztési tervének eredménye, amelyben a kormányzat a fejlesztések ösztönzéseként különböző kedvezményeket kínál a befektetők részére. Ezek között van az autógyárakhoz felhasznált gépek és berendezéseinek importvámtételének csökkentett mértéke, illetve a CKD eljárásban az országba érkező autóelemek után időlegesen  kivetett csökkentett vámtétel


„A lehetőségeket érzékelve a Sojitz és az NML (Nishat) közösen megalapították a Hyundai Nishat Motor HNMPL vállalatot,amely első lépésként egy megvalósíthatósági tanulmányt készít a Hyundai járműveinek értékesítéséről. Most a partnerek tőkebefektetését követően a HNMPL megkezdheti gyártási tevékenységét” – közölte a konglomerátum.  

A HNMPL arra számít, hogy a gyár építési és felszerelési költsége 136 millió dollárba fog kerülni. A 2019 decemberétől a Pakisztán harmadik legnagyobb városa, Faisalabad speciális ipari zónájában üzemelő gyár építési munkái jelenleg is folyamatban vannak. Az értékesítés franchise kereskedők mellett a gyártó tulajdonában álló kereskedésekben történik majd azzal a szándékkal, hogy 2024-re a piaci részesedés elérje a 6 százalékot. 


Pakisztán az elmúlt évek politikai stabilitásának köszönhetően elindult a gazdasági fejlődés útján, így a helyi autópiac éves növekedési üteme meghaladja a 10 százalékos szintet. A várakozások szerint a piaca a vásárlók számának növekedésével tovább bővülhet. A már most is Hyundai modellek összeszerelésével és árusításával foglalkozó Sojitz vállalat azért csatlakozott a kezdeményezéshez, mert „ezzel erős minőségi márkaként megszilárdíthatják a Hyundai jelenlétét Pakisztánban, miközben hozzájárulhatnak az ország autóiparának fejlődéséhez is.”

Forrás: just-auto.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei