2015-től 1,4 millió új Hyundai Kínában


A Hyundai kínai leányvállalata, a Beijing Hyundai már kilenc éve termeli a járműveket. Nemrég a 12. ötéves terv keretein belül megosztották terveiket a közeljövővel kapcsolatban.

A közös vállalat a jelenlegi 700 ezer darabos évi kapacitását 2015-re évi 1,4 millióra kívánja emelni és ezen belül a közép- és felsőkategóriás járművek arányát a jelenlegi 26 százalékról 50 százalékra szeretné növelni. Ezzel együtt egy negyedik gyár felépítését is tervbe vették ebben a periódusban.

Xu Heyi, a BAIC Csoport és a Beijing Hyundai elnöke a vállalat kilencedik évfordulója alkalmából beszélt a terv részleteiről. A kínai Hyundai leányvállalat a közeljövőben kétféle képzési programot is indít, amelyekkel a vállalat versenyképességét kívánják növelni. Mr. Xu szerint a következő ötéves terv sokkal átfogóbb, mint a jelenlegi volt.

A múlt év novemberében kezdődött harmadik gyár építése nemrég fejeződött be. Hivatalosan a termelés jövőre indulhat meg a létesítményben és ez kulcsfontosságú szerepet játszhat abban, hogy elérjék az egymillió darabos célt. A gyárban kezdetben 300 ezer jármű és 200 ezer motor készül majd, amely a későbbiekben 400 ezer járműre és ugyanennyi motorra bővülhet. A közös vállalat 6,5 millió jüant (1,2 milliárd dollárt) fektetett az 1,15 millió négyzetméteres területbe, amely a koreai autóipari cég legnagyobb nem koreai gyártóbázisa lesz.

Fennállásának kilenc éve alatt a Beijing Hyundai összesen 3 millió járművet termelt. Ezzel lezárult a közös vállalat első fejlesztési fázisa. A következő lépésben fejlesztik a márkaképet, illetve a vásárlói tudatosságot.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei