A Hyundai is gyárthat elektromos autót


Nemrég arról számoltam be, hogy a Hyundai Group jelenlegi felosztása szerint a Hyundai inkább a hibrid járművek fejlesztésében vesz részt. Most azonban úgy tűnik, ez csupán a belső fejlesztési irányvonal, a vásárlók részére mindkét márka kínál majd elektromos alternatívát.

Legalábbis a Hyundai egyik legújabb sajtóközleménye erről tanúskodik. Igaz, ez nem mostanában fog megtörténni, ugyanis az első sorozatgyártású elektromos kompakt Hyundai 2015 második felében mutatkozhat be. A KIA kicsit korábban, 2014 első félévében mutat be hasonló kompakt járművet. 

Korábban a csoport a kisebb méretű elektromos meghajtású járművekre koncentrált (még idén bemutatják a KIA Picanto-ra épülő elektromos városi autót) ám az akkumulátor technológia fejlődése révén elérhetővé válhat egy nagyobb méretű kompakt elektromos jármű sorozatgyártása is.

Ez a bejelentés kicsit ellentétes a szeptember végi nyilatkozattal, amely arról szólt, hogy a Hyundai csoporton belül a KIA fejleszti az elektromos járműveket, a Hyundai ppedig a hibris és üzemanyagcellás technológiát részesíti előnyben. 

A mostani nyilatkozat szerint "A kisméretű elektromos járművek fejlesztésekor kifejlesztett technológia lehetővé tette a Hyundai számára, hogy bemutasson kompakt méretű elektromos autót is és ezzel az egyre növekvő világméretű keresleti igényt is ki tudja elégíteni. A Hyundai az alternatív energiával működő autók széles választékát kívánja kínálni, így mutatva ki elkötelezettségét a környezetbarát technológiák iránt."

Forrás: earthtechling.com   

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei