Bemutatták az új Azerát Amerikában


A tegnap megnyílt Los Angeles-i Autószalonon több, mint 40 újdonság debütált a világ egyik legnagyobb piacának számító Amerikai Egyesült Államokban. Ezen az eseményen került sor a vadonatúj Azera premierjére is.

A 2006-ban, Amerikában debütált első Azera generáció volt a Hyundai első igazi luxusautója, amely hatalmas, lágy rugózású, elsőkerék-meghajtásos modellként alacsony vételárával a Toyota és Buick babérjaira tört. Ám ez mai szemmel nézve már csak játékszernek tekinthető. Az Azerát háttérbe szorította a Hyundai újabb modelljei, mint a Genesis, a Sonata, vagy épp a Veloster. Most azonban az Azera modellen a sor, hogy ismét a reflektorok kereszttüzében pompázzon és megmutassa megújult eleganciáját.  


Az új Azera illeszkedik a Hyundai új, folyékony szobrászat irányzatába, amelyet Amerikában a Sonata honosított meg igazán, ám egyes vélekedések szerint az Azera talán már kicsit túl is lő a célon. A hátsó rész emlékeztet néhány elemében az elődmodellre, ám a felhasznált krómbetétek talán egy kicsit Buick-os beütésre utalnak.


A motorháztető alatt a második generációs Azera megkapta a Hyundai új, közvetlen befecskendezéses, 3,3 literes V6 motorját, amely 293 lóerős. A motort felszerelték Active Eco funkcióval, amelynek eredményeként a Hyundai közleménye szerint 5 százalékkal csökkentették az átlagos üzemfogyasztást. Ahogy a régebbi modellt, az új Azerát is a első kerekein keresztül hajtja meg a motor egy hatfokozatú váltóművön keresztül.


Az új Azera alapfelszereltsége tartalmaz olyan tételeket, amely korábban opcióként voltak megvásárolhatók. Ilyen pl. a navigációs rendszer, a tolatókamera, de a Hyundai felszerelte a modellt a Blue Link telematikus rendszerrel is. Fűthető első és hátsó bőrülések, 18 collos könnyűfém keréktárcsák, menetstabilizáló rendszer szintén az alapfelszereltség részét képezik.

A 2012-es Azera jövő év februárjában kerül az amerikai kereskedésekbe.

Forrás: autoblog.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei