Kémfotón a hamarosan bemutatkozó Elantra Coupe


Habár a 2013-as Hyundai Elantra Coupe hivatalos premierje a jövő heti Los Angeles-i Autókiállításon várható, egy szemfüles járókelőnek most sikerült néhány éjszakai felvételt készítenie az egyik prototípusról.

A felvételeket az amerikai Orange Country egyik parkolójában készítették az erősen álcázott prototípusról, amely azonban így is egyértelműen azonosítható. Az új Coupe is magán viseli az Elantra összetéveszthetetlen stíluselemeit. Az első oldalajtókat természetesen meghosszabbították, a tetővonal pedig még határozottabban ereszkedik hátrafelé, mint a négyajtós változatnál. Az erős álcázás ellenére egyértelműen látható, hogy a Hyundai az Elantra Coupe-val az új Honda Civic Coupe babérjaira tör az Egyesült Államokban.


Eddig még semmilyen információ nem áll rendelkezésre az új Elantra Coupe paramétereiről. Azonban az eddigi információk szerint a motorháztető alatt a négyajtós változatban ismert 1,8 literes, 148 lóerős négyhengeres egység dolgozhat, azon túl pedig a Coupe is ugyanazokat a szolgáltatásokat és felszereltségeket kínálja, mint a hagyományos kivitel. A motorhoz kapcsolódhat hatfokozatú manuális és szintén hatfokozatú automata váltómű is.


A Hyundai Elantra Coupe változata a november 16-án kezdődő Los Angeles-i Autókiállításon fog bemutatkozni az Egyesült Államokban. Arról nincs információ, hogy az Elantra legújabb modellváltozatát az Egyesült Államokon kívül mely régiókban kívánja majd értékesíteni a Hyundai. A Coupe európai forgalmazása azonban erősen kétséges, több szempontból is. Mivel Európában csupán nemrég és csak néhány országban (Magyarországon és Lengyelországban) vezették be a négyajtós limuzin változatot, amely így is csupán marginális szerepet játszik a helyi kínálatban, nem valószínű, hogy megérné a gyártó számára ebben az irányban bővíteni a palettát. Másrészt a nagy vetélytársnak számító Honda sem forgalmazza ebben a régióban a Civic kétajtós változatát, így nem volna sok értelme az Elantra Coupe bevezetésének.

Mindazonáltal az új Elantra Coupe remekül kiegészítené a Hyundai sportos modelljeinek kínálatát, tökéletesen illeszkedne a kisebb Veloster és a nagyobb Genesis Coupe modellek közé, főleg, ha megkapná a Velosterben jövőre bemutatkozó, 1,6 literes, 204 lóerős T-GDi erőforrást is.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei