Koreai autógyártók újabb csapása Japánra


A GM Korea bejelentette, hogy november közepétől a GM Japan új Chevrolet Aveo modelleket forgalmaz a szigetországban.

Ez az első alkalom azóta, hogy a Hyundai Motor 2009-ben visszavonult a japán piacról a modellek iránti érdeklődés hiánya miatt. Úgy látszik azonban, eljött az ideje, hogy ismét versenybe szálljanak a koreai autómárkák a hazai gyártású japán modellekkel, mivel a hobbiterepjárókon és haszongépjárműveken kívül ezidáig nem értékesítettek Chevrolet modellt.

Az autóipari elemzők kíváncsian várják, hogyan fog teljesíteni a koreai márka a japán piacon, mivel azt az ottani három nagy cég – Toyota, Nissan és Honda – és európai autógyártók uralják.

A Chevrolet idén mindössze 331 Captiva terepjárót értékesített Japánban, míg az agresszív bevezetés miatt 195 Aveo érkezett Sonic típusnév alatt november közepéig a szigetországba.

A Japán Automobil Importőr Egyesület adatai szerint 729 darab Chevrolet modell talált gazdára az év első 10 hónapjában, amely 25, 7 százalékos emelkedés a tavalyi eredményhez kéest, ám ez még mindig minimális, figyelembe véve, hogy a szigetországban 20 ezer importált jármű talál gazdára havonta.   

Az importautók részaránya mindössze 10 százalékos a japán piacon, ám ez csupán 8 százalékra zsugorodna, ha ebből kivennénk a japán gyártók által külföldi üzemben termelt járműveket.

Ezen számadatok alapján a koreai autógyártók eddig még nem tudtak nagy hatást gyakorolni a japán piacra. A Hyundai Motor a világ szinte minden pontján eladási rekordokat dönt meg, ám Japánt eddig még nem sikerült bevennie. A koreai márka 2000-ben alapított imporőr cége az Avante, Sonata és Grandeur modelleket forgalmazta, ám 2009-ig mindösszesen 15.000 autót sikerült eladni belőlük. 2009-es kivonulásukat követően a Hyundai csak kis számú buszokat és néhány flottányi haszongépjárművet tudott értékesíteni.


Ezen változtathat a nemrég bemutatott Hyundai testvérmárka, a KIA új kisautója, a Ray. A szögletes felépítésű, jobb oldalon tolóajtós megoldású kisautó a Japánban igen kedvelt „kei-car” kategóriában joggal törhet babérokra. Egyliteres, 69 lóerős motorját, illetve felépítését tekintve a Picanto modellel mutat szoros rokonságot. Állítólag ebből a modellben fog még idén bemutatkozni a Hyundai első sorozatgyártású elektromos meghajtási rendszere is.


A Ray modellt egyelőre csak Ázsiában és Európában fogják forgalmazni, így szinte biztosra vehető, hogy a Hyundai csoporton belüli KIA márka is előbb-utóbb megjelenhet a japán piacon.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei