Frissítést kapott a H-1 modell


Habár sajnos Magyarországon már nem forgalmazzák, Európa és a világ más területein továbbra is népszerű a Hyundai áru- és személyszállítója, a H-1 modell, melyet a gyártó most felfrissített.

A frissítés során elsősorban a motorválasztékot fejlesztették a Hyundai mérnökei. A korábban két teljesítményfokozatban elérhető 2,5 literes erőforrás a részecskeszűrőnek köszönhetően immár megfelel az Euro-5 normának és a 170 lóerős változathoz most először rendelhető 5 fokozatú automata váltómű.  



Az alapkivitelben 116 lóerősre csökkent a 2,5 literes CRDi egység teljesítménye, ám forgatónyomatéka ebben a változatban is impozáns, 343 Nm, amely 1500 és 2250 fordulat között áll rendelkezésre. Átlagosan  7,5 litert fogyaszt a H-1 ezzel a motorral, miközben károsanyag-kibocsátása 197 g/km.  

Az arany középutat képviselő 136 lóerős változat, amelyhez a frissítést követően már 6 fokozatú váltó kapcsolódik, akár 1000 kilométer megtételére is képes egyetlen tank 75 literes üzemanyagával. A végsebesség 168 km/h, amely 14 km/h-val több, mint az alapváltozat végsebessége. a 100 km/h-t 17,6 másodperc alatt éri el a H-1 ezzel az erőforrással.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei