A Hyundai csoport megelőzte a Toyotát Mexikóban


A Hyundai Motor és a Kia Motors bejelentette, hogy együttes mexikói eladásaik az év első felében meghaladták a rivális Toyota eredményeit. 

Annak ellenére, hogy a Hyundai csoport eladásai az amerikai és a kínai piacon az új modellek hiánya, illetve diplomáciai konfliktusok hatására visszaestek, a Hyundai csoport más piacokon növekedni tudott.  A koreai autógyártó idén január és június között összesen 61 616 autót tudott eladni Mexikóban, amely 53 százalékkal több, mint a tavalyi 40 264 darabos eredmény. Eközben a Toyota 12 százalékos növekedéssel a tavalyi 45 930 darab után 51 307 járművet értékesített ugyanitt.  

Ez az első olyan alkalom, amikor a Hyundai és a Kia összesített eladásai meghaladják a Toyota szintjét az észak-amerikai országban, ahol a japán márka eddigi piacvezetőként éves szinten átlagosan százezer új autót értékesít.  


„Különösen a Hyundai Accent, illetve a Kia Forte és Soul modelljei iránti érdeklődés járult hozzá az első félév eredményeihez” – mondta a vállalat szóvivője. A Kia Motors jelenleg a Forte kompakt modelljét gyártja a mexikói  Pesqueriában található, évi 400 ezer darabos kapacitású gyártóbázisán, ahol a hírek szerint hamarosan már a Hyundai Accent modelljét is készítik majd.   

A világ ötödik legnagyobb autógyártójának számító Hyundai csoport éves szinten 8,78 millió autót képes előállítani világszerte. A két autógyártó az idei év első felében 3 518 566 autót értékesített, ami 8,7 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi 3 851 954 darab.

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei