Folyamatos veszteséggel küzd a Hyundai Kínában


Korea legnagyobb autógyártója, a Hyundai csoport július végéig 37 százalékos csökkenést volt kénytelen elszenvedni Kínában és rövid távú javulásnak sincs semmi jele a világ legnagyobb autópiacán. 

Júliusban összesen 70 017 Hyundai és Kia modell kelt el Kínában,ami jóval kevesebb annál a 110 010 darabnál, amit tavaly ilyenkor vásároltak. Külön nézve a Hyundai 28,6 százalékos csökkenéssel 50.015 autót tudott eladni, míg a Kia még ennél is drasztikusabb, 51,22 százalékos zuhanással csak 20 002 darabot értékesítettek. A koreai autógyártó szenvedéseitől eltekintve a kínai autópiac összességében 6 százalékos emelkedést tudott produkálni.

A Hyundai rossz teljesítménye továbbra is elsősorban Dél-Koreába telepített amerikai rakétavédelmi rendszer kínai ellenzésének köszönhető. Iparági szakértők szerint a két ország között elhúzódó politikai feszültség miatt a kereslet a következőhónapokban sem tud fellendülni, így pedig a Hyundai csoport képtelen lesz teljesíteni az idei évre tervezett 1 millió autó eladását. Az idei év első felében a Hyundai és a Kia eladásai 52,3 százalékkal 430 947 darabra estek vissza. 


A Hyundai mindent elkövet annak érdekében, hogy visszanyerje kínai vásárlóinak bizalmát. Többek között létrejött egy kifejezetten Kínára fókuszáló munkacsoport, amely minden területre kiterjed –az eladásokat, fejlesztést és formatervezést, márkastratégiát és termékkínálatot is beleértve – azért, hogy elemezze a piacot és fellendítse az eladásokat.  

A Hyundai az év további részében új modellek bemutatásával is igyekszik csökkenteni kínai veszteségeit. A Hyundainál jön az új ix35 crossover és a Reina limuzin,míg a Kia új Pegas kompakt limuzint, a K2 Cross változatát és az újratervezett K4 limuzint tervezi piacra dobni. 

Forrás: theinvestor.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei