Újraindultak a Hyundai kínai gyártósorai


Miután a Hyundai és egyik beszállítója közötti pénzügyi vitát sikerült eredményesen megoldani, a vállalat ismét elindította négy kínai üzemének futószalagjait.  

A Hyundai Motor újrakezdhette az autók gyártását kínai üzemeiben, mivel sikerült megegyeznie beszállítóival. Ez az eset is jól mutatja, Dél-Korea legnagyobb autógyártója milyen nehéz helyzetbe került a világ legnagyobb fejlődő piacának számító Kínában a Szöul és Peking között zajló politikai csatározások közben.    

A koreai autógyártó a helyi Beijing Hyundai Motor vegyesvállalatának négy helyi üzemében készít jelenleg autókat a kínai piac számára. Ezen üzemek működését a múlt hét közepétől kezdődően fokozatosan le kellett állítani, mivel a cég egyik beszállítója a kifizetetlen számlák miatt megtagadta az általa gyártott műanyag üzemanyagtartályok szállítását.    


A Hyundai közleménye szerint a beszállítót továbbra sem fizették ki, de a vele folytatott tárgyalásokon megnyugtatták, hogy a számláit hamarosan rendezni fogják. A Hyundai konglomerátumnak persze bizonyosan lenne elegendő forrása kínai beszállítóinak rendezésére — a koreai média szerint ez az összeg nagyjából 17 millió dollár — az ilyen jellegű problémákat elsősorban a kínai vegyesvállalatnak kell rendeznie. 

A Hyundai csoport a világ ötödik legnagyobb autógyártójaként csak egyetlen azon dél-koreai cégek közül, amelyeket bojkottálnak a kínai vásárlók azután, hogy Peking gazdasági háborút indított Szöullal szemben a Dél-Koreába telepített amerikai rakétavédelmi rendszer miatt. Ezt persze elsősorban Észak-Korea elleni védekezésként használják fel, de Peking szerint ugyanezt a kínai hadiipar fejlesztéseinek kémlelésére is felhasználhatják.    


A rendszer telepítését követően a Hyundai kínai eladásai 64 százalékot estek. A második negyedév végére a nettó profit az elemzők által elvártnál jóval kisebb, 815 millió dollár lett  — ami 48 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. 

Miután a pekingi és a hangzhoui üzemben leállt a termelés, a Hyundai képviselői azt mondták, rövid vitára számítanak. Elemzők szerint a vita ugyan valóban rövid volt és a termelés újra megindulhatott, a rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos problémák csak hozzájárultak a Hyundai gondjaihoz, amit most sem oldottak meg teljesen.   


Moon-soo Chang, a koreai Kiwoom Securities elemzője szerint: "A Hyundainak számos strukturális nehézséggel kell szembenéznie, hiszen autói továbbra is veszítenek népszerűségükből Kínában, miközben a helyi gyártók termékei egyre jobbak. A kínai üzemek működési aránya április óta 50 százalék alatt maradt, vagyis még a megtérülési pontot sem érte el. Fel kell lendíteni az autók iránti keresletet, különben ez a helyzet újra megismétlődhet. Ez persze nem lesz egyszerű a jelenlegi helyzetben." 

Forrás: ft.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei