Népszerűbb a Kia Niro, mint a Hyundai Ioniq


A Kia amerikai vezetőinek sikerült meggyőznie a Hyundai csoport vezetését arról, hogy egy kisterepjáróra van szükségük, most pedig háromszor annyi Kia Niro fogy, mint a Hyundai Ioniqból.

A Hyundai Ioniq és a Kia Niro azonos padlólemezt és azonos hibrid hajtásláncot használnak, Amerikában mindkét modell idén februárban lépett piacra, az eltelt időszakban viszont mégis sokkal többen választják a Nirót, mint az Ioniqot. Miközben idén június végéig 12 676 Kia Niro talált gazdára, addig a Hyundai Ioniqból csupán 4 881 darabot sikerült értékesíteni.  Ez a tény is alátámasztja,hogy érdemes volt annak idején meggyőzni a vállalatcsoport illetékes vezetőit arról, hogy a Kiának egy Prius hasonmás helyett inkább egy crossoverre lenne szüksége.


A Kia termékkínálatán belül a Niro a márka másik hibridje, az Optima Hybridnél is jóval sikeresebb. Ezzel ugyanaz a helyzet állt elő, mint a Toyotánál, ahol az összes hibrideladás elmarad a tavalyinál, kivéve a RAV4 és Highlander crossoverekét.


Amikor a koreai Hyundai hat évvel ezelőtt megkezdte saját környezetbarát modellcsaládjának fejlesztését, a Kia amerikai csapatának az volt a meggyőződése, hogy a márkának egy hagyományos személyautó helyett inkább egy hobbiterepjáróra lenne szüksége. „Már a program kezdetén sem akartunk egy másik Priust, Insightot vagy Ioniqot,ami a légellenállásra lenne kihegyezve” – mondja Steve Kosowski, a Kia Motors America stratégiai vezetője, aki azt is hozzátette, valami olyan gazdaságos modellt szerettek volna, amellyel kitűnhetnek a piacon.


Továbbá a Kia relatív erős hobbiterepjáró kínálata, a Sportage és Sorento modellek népszerűsége éppen 2011-2012 környékén kezdett erősödni, nagyjából éppen egy időben a Niro fejlesztésének kezdetével. „Volt egy kulcsfontosságú megbeszélésünk 2012 elején, amikor a vezetőségünk Koreában egy fehér táblán elmagyarázhattuk véleményünket” – meséli Kosowski.  „Itt van ez a gazdaságos autók iránti hatalmas igény és úgy gondoljuk, nagy lehetőség volna egy környezetbarát hobbiterepjáróban, ami elég ahhoz, hogy megcsináljuk.”  


A Kia 3 ezer Nirót szeretne eladni Amerikában havonta,36 ezret egy évben. Ez 9 ezerrel kevesebb,mint amennyit a Toyotaa RAV4 hibridjéből el tud adni.  Kosowski szerint akár többet is el fognak tudni adni a Niróból, ha lesz elég autójuk ehhez. A Niro ugyanis a teljes globális autópiac számára a Kia Motors koreai Hwasung gyárába készül. 


A Hyundai csoport hazai piacán, Dél-Koreában is hasonlóan jobban fogadták a Kia Nirót, mint a Hyundai Ioniq hibridváltozatát. Ott az idei év első négy hónapjában 6 378 Kia Niro talált gazdára, míg Ioniqból csak 3 241 hibridet vásároltak a koreaiak. Mivel a két modell Koreában már többmint egy éve kapható, a Niro értékesítése 161 százalékkal emelkedett a tavalyi év első négy hónapjához képest, míg az Ioniq eredménye 14,9 százalékkal visszaesett.


Kosowski azon van meglepődve, hogy a többi tömeggyártó miért nem készít saját hibridverziót népszerű hobbiterepjáróiból, hiszen azok népszerűsége miatt jóval több árréssel lehet azokat értékesíteni a piacon. „Nagy híve vagyok az elektromos hobbiautóknak” – mondja Kosowski. „Sok szempontból is van értelme egy hibridnek, plug-in hibridnek vagy egy tisztán elektromos autónak. Az autó emelt kialakítása lehetővé teszi, hogy az akkukat az utastér alá rakják, ami még segíti az autó tömegközéppontjának alacsonyan tartását is. A hobbiterepjáró kialakítás pedig magasabb árat kérhetünk, ami fedezi az autó költségeit.”  


A Hyundai amerikai képviselete szerint a tényleges helyzet sokkal árnyaltabb. Mike O'Brien, a Hyundai Motor America alelnöke szerint az Ioniqból jóval többet is el tudnának adni, ha lenne elegendő készletük az autóból. Ez persze leginkább az Ioniq elektromos változatára érvényes, de szerinte hasonló a helyzet a hibridverzióval is.  O'Brien fontosnak tartotta azt is megjegyezni, hogy az Ioniq vásárlóinak jelentős része a Toyota Prius korábbi generációiból ül át a Hyundaiba, ami jelzi az Ioniq sikerességét. 

Forrás: wardsauto.comwardsauto.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei