A Hyundai vezeti a elektromos járműeladásokat Koreában


Az év első felében 24 százalékkal nőttek a környezetkímélő zöldautók eladásai Dél-Koreában, ahol a hazai gyártók elektromos autói már megelőzték japán riválisaikat.

A Koreai Autógyártók Szövetségének és a Koreai Autóimportőrök Szövetségének adatai szerint idén január és június között 40 978 darab környezetbarát jármű kelt el Dél-Koreában, ami 23,7 százalékkal haladja meg a tavalyi féléves adatot. Habár ez a szám a koreai újautó-piac összességéhez mérten elenyészőnek tűnik, a zöldautók értékesítési üteme figyelemreméltó, különösen akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a személyautó-eladások 3,4 százalékkal estek vissza ugyanezen a piacon.  


A jelentés szerint az értékesített környezetbarát járművek 90 százaléka hibrid volt, míg a maradék tisztán elektromos meghajtású modell. Ez utóbbiak magasabb árcédulájuk és kisebb hatótávjuk miatt kevésbé népszerűek az autósok körében, a növekedés azonban főként a koreai gyártású típusok között jelentős, amelyekből a tavalyinál idén csaknem hatszor több kelt el. 


A Hyundai esetében még nagyobb ez a növekedés, hiszen az idén 2 939 példányban értékesített Ioniq Electric eredménye 22-szer több, mint a tavaly eladott 131 darab. A második helyen végzett a Hyundai csoport másik autógyártó vállalata, a Kia által forgalmazott Soul EV, amelyből 632 darab kelt el idén, a tavalyi 213 után idén 404 darabbal harmadik helyre a Renault-Samsung SM3 futott be,míg a GM Korea  280 darab Bolt EV-t tudott értékesíteni a típus áprilisi bevezetését követően.


A környezetbarát piacot uraló hibridek között a külföldi márkák tovább növelték dominanciájukat. A külföldi autógyártók által értékesített hibridek száma 57,9 százalékkal 10 617 darabra emelkedett, a legtöbbet,3 776 darabot a Lexus adta el az ES300h-ból, míg a Toyota 1 181 darab Camry hibridet tudott értékesíteni.  

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei