A Hyundai pilótája vezeti a Rali-világbajnokságot


Habár Finnországban csupán hatodikként végzett, Thierry Neuville a Hyundai Motorsport színeiben megszerzett pontjaival mégis megelőzte az addig vezető Ogiert a Rali-világbajnokság összesítésében.  

A Hyundai Motorsport pilótájaként Thierry Neuville a hétvégén megrendezett Finn-ralin hatodikként ért célba és ezzel az eredményével a Rali-világbajnokság vezető szerepét.  Dani Sordo az összesítésben mindössze a kilencedik helyet szerezte meg, miközben Hayden Paddon a szezon kilencedik futamát a Rally2 szabályainak köszönhetően tudta csak teljesíteni,viszont így is hat szakaszgyőzelmet tudhat magáénak. 


A hatodik helyezésével Thierry Neuville nyolc pontot gyűjtött a versenyzői bajnokságban, mellette pedig a Power Stage szakaszon újabb három pontot tudott megszerezni. Ezzel pontszáma 160-ra emelkedett, így az összesítésben meg tudta előzni riválisát, Sébastien Ogiert. Neuville emellett három raligyőzelemmel is büszkélkedhet. 


Összességében azonban a Finn-rali nem igazán optimális verseny volt a Hyundai Motorsport számára. A három héttel korábbi lengyel sikerek után a három autó közül egyik sem tudott dobogós helyezést elérni. Sem Neuville,sem Sordo, de még Paddon sem tudott abban a ritmusban autózni, amit előzőleg reméltek. Négy versennyel a bajnokság vége előtt a Hyundai Motorsport 34 pont lemaradásban van a konstruktőri bajnokságot vezető M-Sporttal szemben.  


Egyik részről Neuvillenek és csapattársának, Nicolas Gilsoulnak Finnországban nem sikerült gyarapítania az idei szezon hat dobogós eredményét. Másrészt azonban a szezon összes eddigi ralijához hasonlóan a párosnak most is sikerült pontot szereznie a Power Stage szakaszon, amely 3 pontnak köszönhetően átvették a vezetést a WRC ranglistán.   


„Célunk az volt, hogy Ogiernál több pontot gyűjtsünk – amit el is értünk” – mondta Neuville. „Összességében azonban egy nagyon nehéz versenyen vagyunk túl, így elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel.  Éppen három pontot sikerült szereznünk a Power Stage és ezzel sikerült átvennünk a vezetést. Magunk mögött kell hagynunk ezt a versenyt és a következőre kell koncentrálnunk. Még négy versenyen kell helytállnunk és nagyon jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy a világbajnoki címért szálljunk harcba. A hazai versenynek számító Német-ralin a múltban is nagyon erősek voltunk.”


A Finn-rali nem éppen úgy alakult Dani Sordo számára sem,ahogy azt előre várta. Ám a spanyolkettős figyelme már most a Német-ralira összpontosul, ahol a múltban mindig jó eredményeket tudtak elérni.  


„Nagyon örülök annak, hogy túl vagyunk a Finn-ralin” – mondta Sordo. „Soha nem éreztem magam itt kényelmesen – de ez az érzés a gyors és kemény verseny szükséges velejárója. Nemcsak nekem, de az egész csapatnak nagyon komplikált versenye volt. Ezeket magunk mögött kell hagynunk és előre kell tekinteni. Németországban újra a győzelemért fogunk versenyezni.”   


Miután a verseny első két napjának mindegyikén balesetet szenvedett, Hayden Paddon és Seb Marshall a Rally2 szabályok szerint tudta vasárnap befejezni a Finn-ralit Az eközben elért hat szakaszgyőzelem viszont egyértelműen jelezte, mire lett volna képes a páros a karambolok nélkül. 


„Ez egyike azon raliknak,amikre nem lenne szükségünk” – mondta Paddon. „Miután pénteken is és szombaton is korábban kellett befejeznünk a versenyt, a vasárnapi szakaszokat arra akartuk használni, hogy legalább visszaszerezzük lendületünket.  A Finn-rali tökéletesen mintázta teljes eddigi szezonunkat: ami csak rosszul sikerülhet, az itt meg is történt.  Az utolsó Power Stage szakaszon például egy hármas fokozatban bevehető kanyarban ment tovább egyenesen. Biztos vagyok benne, hogy egy nap majd mosolyogva tekintünk vissza erre a versenyre. A problémák nélkül egyértelmű, hogy akár dobogón is végezhettük volna.” 


A Finn-rali soha nem volt a Hyundai Motorsport kedvenc pályája, ami 2017-ben is bebizonyosodott. annak ellenére, hogy a Hyundai i20 Coupe WRC versenyautók különböző felületeken is meg tudták mutatni erősségüket, ez sem volt elegendő ahhoz,hogy lépést tudjanak tartani a finnekkel.


„Számítottunk rá, hogy ez a rali jóval bonyolultabb lesz, mint a többi” – mondta Michel Nandan csapatfőnök. „Azt azonban nem sejtettük, hogy a leggyorsabbhoz képest a lemaradásunk ennyire nagy lesz. Összességében csalódottak vagyunk, mert nem sikerült elérni azt a célt, hogy dobogó közelébe jussunk.  Még mindig rengeteget kell dolgoznunk azon, hogy ezen a különleges felületen is megálljuk a helyünket.  Most azonban a következő két versenyre kell összpontosítanunk, ahol jóval versenyképesebbek tudunk lenni.  Nagyon örülök neki, hogy Thierrynek sikerült fontos pontokat szereznie, így most ő a tabella új vezetője. Az utóbbi négy verseny nagyon izgalmas volt és végül szeretnék gratulálni Esapekka Lappinak első WRC győzelméhez is.”


Forrás: speedweek.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei