Levetkőzött az új Hyundai Veloster


A készülő Hyundai Veloster N sportváltozata ismét felbukkant a Nürburgringen és ezúttal sokkal többet mutatott meg magából, mint eddig bármikor. 

Az már nem újdonság, hogy a Hyundai Motor úgy döntött, elkészíti a különleges ajtómegoldásával híressé vált Veloster sportkupé második generációját, ahogyan az sem hír, hogy a fejlesztők már az új modell sportos N változatán is dolgoznak. Most azonban újabb kémfotókat sikerült készíteni egy olyan prototípusról, amely az eddigieknél jóval kevesebb álcázást visel, így láthatóvá vált az új N változat néhány jellegzetes eleme. 


Az első dolog, ami mindenkinek feltűnik, az a hatalmas fekete hűtőmaszk, amely formájában távolról hasonlít a jelenlegi Veloster Turbo első kialakításához. De persze nem teljesen ugyanolyanok, hiszen az új modellen a távolabbi sarkokat úgy alakították ki, hogy a maszk szélei lejjebb ívessé alakulnak, ezzel igazodva a Hyundai kaszkád motívumához. Alatta újra kiszélesedik a hűtőmaszk, ami arra enged következtetni, hogy ott egy nagyobb intercooler kaphatott helyet. Ezzel együtt átalakulnak a ködlámpafészkek is, habár a prototípuson ezt az elemet fekete borítás fedte. 


Oldalról az új Veloster tetővonala sokkal kupésabb jelleget kölcsönöz az autónak, de itt már megfigyelhetünk egy további izgalmas elemet, ugyanis a hátsó szárny most először került fel az autóra. Az elem szorosan átöleli az autó hátsó szélvédőjét,amelynek közepén éppen olyan háromszög alakú nyílás tűnik fel, amilyen az egy hónapja bemutatott i30 N középső féklámpáját rejtette. 


A korábbi kémfotókat igazolva most egy kissé jobban láthatóvá váltak a hátsó lámpatestek is. Ezek a korábbi lekerekített formákkal ellentétben vízszintes elrendezésűek és jóval szögletesebbek lesznek, ezzel együtt pedig jóval közelebb kerültek a hátsó ablakhoz. Ez pedig azért különösen érdekes, mert a korábbi modell kettős és ezért jobb kilátást nyújtó üvegpanelje helyett az új változaton csupán egyetlen hátsó szélvédő kapott helyet.


A hátsó lökhárító agresszív kialakítású diffúzort rejt magában és az i30 N-hez hasonlóan egy vékony vörös csík is felfedezhető, amely minden bizonnyal az autó első lökhárítóján is megjelenik majd.  A kipufogónak két kivezetése van a két oldalon, ami további bizonyíték arra, hogy a képeken látható autó nem a Veloster alap-, illetve Turbo változata, amelyeken középen van a kipufogó csöve.   


Az új Hyundai Veloster N sportváltozatának motorterébe várhatóan ugyanazt a 2.0 literes, turbófeltöltéses T-GDI erőforrást építik be, amely az i30 N változatát is mozgatja. Ezzel együtt valószínűleg a Veloster N is megkapja mindazt a technológiai segédletet, így pl. az adaptív lengéscsillapítást, rajtautomatikát, stb., ami az i30 N-be is beépítésre került.  Egyelőre azt nem tudni, hogy a 250, vagy a 275 lóerős, esetleg mindkettő változat rendelhető lesz-e, az viszont biztosnak látszik, hogy a motorhoz egy hatfokozatú manuális sebességváltó kerül majd beépítésre. 


A Hyundai Veloster elsősorban hazájában, Dél-Koreában, illetve az Egyesült Államok piacán volt kelendő, ezért az új generációt is elsősorban ezen piacok igényei alapján fejlesztették. arról már korábban volt szó, hogy az i30 N változata elsősorban az európai vásárlók igényei szerint készült,így a Veloster N elsődleges piaca az USA lesz majd, ahol a novemberi koreai bemutatót követően valószínűleg a januári Detroiti Autószalonon mutatkozhat be.

Forrás: autoblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei