Menetpróbán a Hyundai új luxusautója


A Hyundai még a vadonatúj Genesis november végi bemutatója előtt néhány kiválasztott újságírónak megmutatta, mit tud valójában a márka új luxusautója.

A Hyundai első Genesis modellje a legnagyobb luxusmárkák ellen indult harcba, ám mégsem érte el tökéletesen célját, amelynek oka a modell nehéz kezelhetősége és futóművének hangolása állt. Ám minden egyéb tekintetben, így felszereltségben, kényelemben felért a kategória többi német és japán konkurense mellé, amely a hátsókerekes limuzinhoz adott 40 ezer dolláros árával bebizonyította, hogy a Hyundai a számára új szegmensben is képes ütőképes ajánlatra. Az egyszerű tény, hogy a próbálkozást nem kísérte kudarc, bőven elég volt a Hyundai számára, hogy finomítson az eredeti recepten és egy még jobb második generációt fejlesszen a Genesisből.  

A luxusautók piacára történő második berobbanási kísérletet nagyon komolyan veszik Dél-Koreában, ahová néhány kiválasztott amerikai újságírót meg is invitált a márka, hogy a namyangi fejlesztőközpontban még a bemutató előtt a saját szemükkel vizsgálják meg a Genesis új generációjának képességeit. A „DH” gyári kódnév alatt futó új Genesis egyértelműen a BMW babérjaira tör a luxuskategóriában, amit mi sem bizonyít jobban, mint a dinamikus formaterv, amelynek arányai sportlimuzinhoz méltóak.


Az autó csupán 7 centivel hosszabb, ám a tengelytáv 7,5 centiméteres növekedése a szinte ugyanott található A oszlop miatt az elődhöz képest optikailag is meghosszabbítja a motorháztetőt és egyben a divatos sportos tetővonalat is kiemelik. Habár a Hyundai szerint a Genesis formatervét a Folyékony Szobrászat 2.0 formaterv irányzat ihlette, azonban az új formavilág teljesen eltér a Sonatán megismert jellegzetes ívektől. Ennek ellenére az új Genesis formaterve letisztultabb, finom vonalvezetésű, de ízlésesek az alumíniumbetétek is még akkor is, ha azok nem annyira gyönyörűek, mint mondjuk egy Audiban.   

A karosszéria felszíne alatt a szerkezet sokkal több nagyszilárdságú acélt tartalmaz, amelynek szilárdságát az újságírók előtt 56 km/h sebességgel összetört Genesis prototípus is bizonyít. Miközben az autó nagymértékben nagyszilárdságú acélból készül, a kategória trendjétől eltérően egyetlen karosszéria- illetve szerkezeti eleme sem tartalmaz alumíniumot. Ennek megfelelően az új modell súlya sem lett kevesebb a modellváltáskor, éppen ellenkezőleg: csaknem 60 kilogrammot szedett fel. Ráadásul ez a súly még nem tartalmazza a Hyundai új összkerékhajtási rendszerét.


A a kanadai Magna beszállítóval közösen kifejlesztett, HTRAC névre keresztelt új rendszer alaphelyzetben a nyomaték 40 százalékát az első, 60 százalékát a hátsó tengelyre irányítja. A HTRAC állítási lehetőségei azonban tág határok között változhatnak, így a vezető parancsára, vagy a stabilitási helyzettől függően a nyomaték akár 90 százalékát az első, vagy akár 100 százalékát a hátsó tengelyre küldheti.

A korábbi változathoz hasonlóan az új Genesist is egy 3,8 literes V6-os vagy egy 5,0 literes V8-as erőforrás mozgathatja, amelyekhez a Hyundai saját fejlesztésű nyolcfokozatú automatája társul. A motorok rugalmasságát javítva az új modellben a teljesítményük néhány lóerővel csökkent, ám így is 315 és 425 lóerős teljesítményre képesek.    


Az előzetes bemutatón az amerikai újságíróknak elmondták, hogy az autóhoz a jövőben nem kínálnak majd sem motorleállító elektronikát, akárcsak négyhengeres erőforrásokat, vagy dízelmotort sem, így a Genesis gazdaságossága, különösen a német konkurensekhez képest nem sokat javult. (Remélhetőleg az autó európai változatához azért kínálnak majd ilyen opciókat)

Ennél sokkal fontosabbnak tartották a Genesis kezelhetőségének és az utazási kényelem javítását, amely különösen fontos főként a bajor konkurensekkel szembeni versenyben. A mérnökök hangsúlyozták, hogy az autóval kötelező jellegű kirándulásokat tettek a híres Nürburgringen, amelyen minden tisztességes német és európai sportszedánt fejlesztenek. A rövid próba során a tesztelők megállapíthatták, hogy a Hyundai valóban komoly lépéseket tett a kezelhetőség javítására, ám azt is észlelhették, hogy az új Genesis sem szorongatja meg nagyon az Audi és BMW pozícióját.     


A Genesis adaptív lengéscsillapítói most már oldalanként egymástól függetlenül állíthatóak, így pedig jobban kiegyensúlyozzák a kanyarok belső és külső oldalán jelentkező eltérő erőhatásokat, ám ennek ellenére a Hyundai próbapályáján jelentős karosszériadőlést tapasztaltak a tesztelők. Emellett a kanyarokban kitörni készülő hátsó rész eléggé rontja a sportos érzést.

A kifutó modell hidraulikus szervokormányát változó áttételezésű elektromos egység váltotta. A különböző technikai változtatásoknak köszönhetően meglepően kellemes az autó irányítása, amely kevésbé gumiszerű érzésű, mint ahogyan a Hyundai korábbi elektromos rásegítésű kormányaival felszerelt modelljeiben tapasztalható. Ehhez kapcsolódóan változott a vezetőülés pozíciója, amely mélyebbre kerülve sokkal inkább autószerű, mint a korábbi magas pozíció.


A korábbi modellhez kapcsolódó legtöbb kifogás azonban mégsem az autó kezelhetőségével, hanem a kényelemmel kapcsolatosan érkezett. A régi Genesis korlátozott hátsó rugóútja ugyanis kényelmetlenné tette a hátsó üléseken történő utazást, amelyeket egy-egy bukkanó vagy gödör keseríthetett meg. A mérnökök a csomagtér néhány literjét feláldozva javítottak ezen a helyzeten, így a lengéscsillapítók áthelyezésével igyekeztek megoldani, ám a menetpróba során sajnos nem volt a tesztelőknek lehetősége meggyőződni a változatás hatásáról.  

A Hyundai nem szenved önbizalomhiányban, ám a menetpróba alapján még mindig olyan érzése volt a tesztelőknek, hogy a mérnökök igyekeztek kipipálni a luxust és a sportosságot is, a tényleges tapasztalatokon alapuló fejlesztés helyett. Akik már bizonyítottak ebben a szegmensben, jól tudják, hogy a sikeres sportszedánokat tapasztalt, tehetséges csapat tökéletes integrációjával és a fejlesztés aprólékos végrehajtásával lehet létrehozni.


Lehetséges, hogy a Hyundainak még nincs meg még a megfelelő tudása ahhoz, hogy komolyan fenyegesse a BMW 5-ös széria babérjait, ám az új Genesis éppen azt a tapasztalatot adhatja meg, amely eljuttathatja a koreai márkát a kitűzött célhoz.   

Forrás: caranddriver.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei