Távirányítással indítható az új Hyundai i40


Novembertől kapható Dél-Koreában a Hyundai i40 2014-es változata, amely a vállalat szerint a legmagasabb fokú kényelmi berendezésekkel és elérhető árával maximalizálja a vásárlók elégedettségét.

A Koreában minimálisan, 150-250 ezer wonnal többe kerülő új i40 modellek felszereltsége drámai mértékben kibővült. Legnagyobb újdonság a Flex Steer változtatható kormánykarakterisztika, amely már korábban a Hyundai más típusaiban is megjelent. A kombi változatok csomagtér-ajtaja immár automatikusan nyitható, vagyis megkapta az új Genesisben is megtalálható megoldást, amelynek lényege, hogy az ajtó kinyílik, amennyiben az autó jeladójával 3 másodpercig 1 méteren belül várakozunk.      

Ezen túlmenően a legfejlettebb telematikai eszközöket is beépítették az új i40 modellekbe, Így a Hyundai Blue Link rendszere lehetővé teszi az autó távirányítású indítását, az ajtók nyitását-zárását akár egy mobiltelefon segítségével. A navigációs rendszerrel felszerelt i40 modellek a korábbi botantenna helyett mostantól cápauszony antennával kerülnek ki a gyárból . 


Az i40 limuzin alapára 26,15 millió won (kb. 5,3 mFt), míg a kombi változatok 27,15 millió wonba (kb. 5,5 mFt) kerülnek, míg a dízel modellek felára 1,7 millió won (kb. 340 eFt) Dél-Koreában.

A megújult i40 már Németországban is megvásárolható, ahol az idei év első háromnegyed évben 6 500 darab középkategóriás Hyundai kelt el, amely az előző év hasonló időszakának értékesítésénél 26 százalékkal több. 

Forrás: businesskorea.co.krspeedheads.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei