Oxigénpalack nélkül a csúcson - Látogatás a Hyundai Motor Europe központjában


December közepén száznál is több újságíróhoz hasonlóan én is a Hyundai Motor európai központjába látogathattam, ahol a csúcsra feljutó hegymászókhoz hasonlóan néha levegő után kapkodtam, mert szervezőim minden pillanatot igazi élménnyé tettek számomra.

Experience Hyundai Day. Ez volt a Hyundai december 10-ére meghirdetett rendezvényének neve, amelyen a meghívó szerint többek között bemutatkozik a márka teljes WRC csapata, valamint Peter Schreyer a világon első alkalommal itt beszél az általa tervezett vadonatúj, Genfben kiállításra kerülő tanulmányáról. Már maga a tény is jelentős, hogy egy kis ország hobbi bloggereként jelen lehettem ezen a sajtóeseményen, ám ennél jóval több várt rám Offenbachban. A nap minden ott töltött pillanata valóban élményekkel telt meg.

Dóra és Marina
Ahogy az a hegymászóknál lenni szokott, én sem egyedül, hanem serpákkal jutottam el a csúcsig. Dóra, Marina és Sven minden terhet levett ugyanis a vállamról igaz, ezt kihasználva már reggel nem kis fejfájást okoztam nekik, amikor a reptéren rossz kisbuszba szálltam. Mentségemre legyen mondva, az a kisbusz is a Hyundai éppen most kibővített európai főhadiszállására tartott, csak épp más vendégeket vitt volna oda. Nem is találták nevemet a listán, de rugalmasan kezelték a helyzetet, felírtak és kis várakozást követően már suhantunk is a német autópályán célunk felé.


A gyönyörű, csupaüveg épület jellegzetes félköríves központi részével már az autópálya-lehajtóról messziről is felismerhető, közelebb érve pedig monumentális hatást gyakorol az emberre. A vendégek fogadására (vörös helyett) kék szőnyegen vonulhattunk be a recepcióhoz, ahol dekoratív hoszteszlányok végezték a regisztrációt, illetve kezelték a ruhatárat. A kora reggeli napsütés gyönyörűen bevilágította az impozáns belső teret, amelynek legnagyobb részét a rendezvényre felállított ital- és ételpultok foglalták el. A hatalmas térben mindössze öt autót állítottak ki, ám ezek mindegyike rendkívül érdekes és értékes modell volt. Két raliautó, egy első generációs Coupe és egy Accent emlékeztetett a Hyundai rali történelmére, míg a közelmúltat a legutóbb Frankfurtban is kiállított, koreai írásjelmintás fényezésű i20 WRC prototípus képviselte. Emellett egy új i10-et és egy ix35 Fuel Cell modellt is körbejárhatott bárki.


Éppen, amikor az i10-zel voltam elfoglalva, figyeltem fel egy mosolygós lányra, aki hatalmas léptekkel közeledik hozzám. Már éppen készültem megcsillogtatni nem éppen tökéletesen folyékony angoltudásom, amikor a hölgy rám köszönt: „Jó reggelt kívánok!” No, erre tényleg nem számítottam. Pedig kellett volna, hiszen már Ötvös Csöpi is megmondta a nyolcvanas években: „Tudod fiam, magyarok mindenütt vannak!” Ezt az állítást igazolta Dóri is, aki mellett még egy magyar fiatalember is dolgozik a Hyundai Motor Europe székhelyén.


Szóval ekkor könnyebbültem meg igazán, mert bár nem vagyok elveszett ember a világban, azért mégis sokkal könnyebb, jobb érzés az anyanyelvünkön kommunikálni. Dóri néhány hazai importőrt megjárva egy álláshirdetésre jelentkezve került ki a Hyundai németországi központjába, ahol mára már otthonosan mozog. Ezt én is megtapasztalhattam, hiszen amíg a reptérről visszaért az érkezésemre kivonult „fogadóbizottság”, Dóri körbevezetett az ötszintes épületben, megmutatva minden egyes rejtett, még a sajtó előtt is titkolt helyiséget. 


Így jártunk a termékekért felelős részlegen, a munkaügyi osztályon, de természetesen meglátogattuk a marketing osztályt is, amelynek része három serpámnak munkát adó, közösségi médiáért felelős Social Media Team is. Felugrottunk a csúcsra, vagyis az elnöki szintre is, ahol benéztünk a tárgyalótermekbe és az értékesítési osztály munkáját is megzavartuk egy gyors köszönés erejéig. A vevőszolgálati osztályon tett látogatás után átnéztünk a Hyundai Motor Deutchland újonnan kialakított részlegébe is, ahol az egyik előtérben kis, szeparált fülkéket alakítottak ki, amelyekben a Hyundai munkatársai zavartalanul tárgyalhatnak ügyfeleikkel. Számomra mégis az volt a legemlékezetesebb, amikor meglátogattuk a HME marketingosztályának alelnökét, Mark Hallt is, aki a többiekhez hasonlóan nagyon barátságosan, szívélyesen fogadott.

Mark Hallal
Közben Dóri mindenkinek bemutatott, elmondta honnan jöttem, mit csinálok és persze néhány dolgot elárult a HME mindennapjairól. Így tudtam meg pl. azt is, hogy bár az étkező éppen zárva volt a sajtótájékoztató miatt, ám egyébként állandóan nyitva áll a helyiség, ahol egész nap rendelkezésre áll a munkához szükséges energiát biztosító étel, ital, amelyért ráadásul nem is kell fizetniük az itt dolgozóknak. Igaz, ezért sokat is kell dolgozniuk, hiszen annak idején a facebook #hiremehyundai versenyéhez kapcsolódóan én is este 8-kor beszélgettem a Social Media Team egyik munkatársával az interneten. Az elnöki emeleten járva Dóri beavatott abba is, hogy a HME koreai elnökéhez sosem lehet bejelentkezés nélkül bekopogtatni, ehelyett előbb egy szintén koreai közvetítővel kell egyeztetni, aki értesíti az elnököt. Miközben sétáltunk az épületben, jólesően konstatálhattam, hogy a tárgyalók, illetve egyéb termek egy-egy Hyundai autótípus (Centennial, Equus, Terracan) neveit viselik.


A nap egyik legfontosabb eseménye természetesen a sajtótájékoztató volt, amely előtt még volt idő kezet rázni, közös fotót készíteni a Hyundai Motorsport csapatfőnökével, Michel Nandannal. A program pontban 11-kor el is kezdődött, ahol a nagyközönségnek először beszélt a Hyundai fő dizájnereként Peter Schreyer, aki beavatta a jelenlévőket a Hyundai legújabb Intrado koncepciójának részleteibe és természetesen itt mutatkozott be a Hyundai jövő évben a raliba visszatérő csapatának teljes gárdája. Én pedig mindezt kivételesen nem a számítógép elől, a monitoron követhettem nyomon, hanem a hatodik sorból, élőben élvezhettem a remek hangzással és képi illusztrációkkal tarkított előadást. És persze azt is megtapasztalhattam, milyen egy tucatnyi fotóssal hadakozni egy-egy jó kép elkészítéséért.


A show után Dóri segítségével közös fotót készíthettem a HMSG ausztrál pilótájával, Chris Atkinsonnal, de becserkésztük magát Allan Rushforthot, a HME alelnökét is, akinek néhány szóban bemutattam magam és a blogot, Dóri pedig néhány kiemelkedő eredményemet is hozzátett. Rushforth rendkívül közvetlenül, barátságosan hallgatta a beszámolónkat, le volt nyűgözve a hallottaktól. A közös fotó kedvéért pedig a kulisszák mögül a reflektorfénybe hívott, ahol a versenycsapat még a folyamatosan villanó vakuk kereszttüzében állt. 

Sven, Marina és a Hyundai Motorsport honlapjáért felelős hölgy
A nap azonban még korántsem ért véget a sajtótájékoztatóval, legalábbis számomra. Ebéd közben ugyanis Mark Hall is mellénk telepedett, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy néhány dolgot kérdezzek tőle. Így pl. megtudhattam, hogy az új Genesis európai bemutatójára Genfben kerül majd sor, ám arra egyelőre nem tudott választ adni, hogy az új luxusautót a többi Hyundai modellel közösen, avagy attól elkülönítetten (mint pl. a Közel-Keleten) árusítják majd. Az új i20 generációt az őszi Párizsi Autószalonon tervezik bemutatni, de kísérőim azt is elárulták, hogy már készen van a vadonatúj ix35 is, amely még a jelenlegi generációnál is szebbre sikerült – állítólag. Hall emellett sajnos megerősítette, hogy egyelőre nem készül ix20-nál nagyobb egyterű, az „SO” kódnevű prototípus fejlesztését törölték a programból.

A titkok garázsa
Az utóbbi hír iránt érzett szomorúságomat azonban hamar feledtette egy másik kódnevű autó, a „DH” jelzésű modell ugyanis lent várt ránk a garázsban. Igen, a vadonatúj Genesis volt ott, élőben! Igaz, álcázva, vastag takaróponyva alatt lapult meg a garázs egyik sarkában, a kivillanó részletek és idomok alapján mégis megállapítható volt tekintélyes mérete, finom vonalvezetése. Ráadásul nemcsak körbenézhettük, de Michael, a minőségbiztosítási részleg munkatársa kinyitotta, beindította, így minden érzékszervünkkel megtapasztalhattuk az autót, beülhettünk hátra, túráztathattuk a 3,8-as V6-os motorral szerelt Genesist. Michael elmondta, hogy annak ellenére, hogy az adott autó egy erősen előszériás példány, nem sok komoly problémájuk merült fel az autóval. Az autó nem véletlenül ebben a konfigurációban érkezett Frankfurtba, ugyanis az európai forgalmazás is a 3,8-as egységgel indul meg valamikor 2014-ben, de rögtön azt is hozzátette, hogy később reményei szerint lesz belőle dízelváltozat is. Azt is megsúgta, hogy az angol piac kivételével mindenhol szériatartozék lesz az új HTRAC összkerékhajtás, de a Genesis végső felszereltségét még most alakítják. Az azonban biztos, hogy minden olyan felszereltség kapható lesz az autóhoz, amelyet a koreai változatban már bemutattak.

A kép illusztráció
Az autóban ülve valóban éreztem az abból áradó minőséget, amelyet nem zavart az itt-ott sorjás anyagok és fekete szigetelőszalagok használata sem. Az elől-hátul rendkívül kényelmes luxusautóban olyan apróságok is segítik a prémium érzést, mint pl. az automata ajtóbehúzó, így soha nem kell becsapni az ajtókat, azokat finom villanymotorok húzzák helyükre. Miközben a nyitott csomagtartónál állva vitáztunk az automata csomagtér-nyitó működési elvéről, Michael mellékesen megkérdezte: Megyünk egy kört az autóval? Én naivan arra gondoltam, hogy a méretes teremgarázsban fordulunk egyet, Michael azonban a kijárat felé vette az irányt, elhúztunk a még mindig ebédelő (és a látványtól nyilvánvalóan torkukon akadt falattól fuldokló) újságírók és fotósok előtt, majd felkanyarodtunk a sebességkorlátozás-mentes német autósztrádára!

A kép illusztráció
Itt igazán elemében volt az előszériás Genesis, a nyolcfokozatú váltó finoman tette a dolgát, padlógázra azonnal reagálva elemi erővel vágott hátba és pillanatok alatt magunk mögött hagytuk a sztrádára becsatlakozó forgalmat. Az autó még nagy sebességnél sem vált zajossá, normál hangon tudtunk beszélgetni Michaellel és Marinával, a takaróanyagok azonban rendes szélzajt generáltak. Miközben száguldottunk, sok mindent elárult nekem Michael arról, hogy munkájuk különösen azért veszélyes, mert az emberek nincsenek hozzászokva a különleges, burkolt autókhoz, így amikor meglátnak egyet, minden KRESZ szabályt áthágva próbálnak meg fotókat készíteni róluk. Ez gyakran elég veszélyes helyzeteket teremt, ám Michael a Genesis faburkolatán lekopogva mondta: szerencsére baleset eddig nem történt.  

A kép illusztráció
Az autópályáról letérve egy lámpánál feltűnt, hogy motorleállító berendezés nélkül alapjáraton mennyire halkan jár az autó motorja, hiszen gyakorlatilag teljes csendben vártuk a zöld jelzést. A Genesis ezen korai példánya is rendkívül kiforrottnak, összeszedettnek tűnt, legalábbis az anyósülésről szemlélve. Ennek ellenére az autó sorsa már születésekor megpecsételődött, hiszen Michael is megerősítette, hogy ezeket az előszériás próbaautókat minden esetben megsemmisítik, a zúzdában végzik. Ennek oka egyértelmű: ezek az autók olyan kiforratlan elemekkel, berendezésekkel rendelkeznek, amelyekre nem vállalhat felelősséget az autógyártó.

Visszatérve a Hyundai főhadiszállására, a kint parkoló ix35 Fuel Cell modell mellé parkoltunk, mivel korábban megbeszéltük az üzemanyagcellás autó európai értékesítéséért felelős Kirstennel, hogy bemutatja nekem azt.


Miközben körbejártuk a kívülről teljesen átlagosnak tűnő autót, elmondta, hogy a 2015-ig előirányzott ezer Fuel Cell modell harmadát kell értékesíteniük Európában. Kérdésemre Kirsten hozzátette, hogy sajnos Európában nem várható, hogy az amerikai mintához hasonlóan térítés nélkül kínálnák az autóhoz az üzemanyagot, mivel ott a kormányzat erősen támogatja a Hyundai programját. Amíg mi beszélgettünk és körbejártuk az autót, egy még annál is érdekesebb dolog történt a háttérben. A parkoló melletti kapu ugyanis lassan felemelkedett és egy fehér színű, szintén álcázott prototípus gurult elő. 


Az autó formája rögtön le is buktatta az autót, hiszen a méretek, arányok egyértelműsítették, hogy egy új Kia Soul lapul a fekete borítás alatt. Amilyen gyorsan felbukkant, olyan gyorsan távozott is az autó az autópálya irányába, szorosan mögötte pedig egy Sorentoban további mérnökök kísérték útjára. Kirstentől elköszönve mi magunk is ezen a garázson mentünk keresztül, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy az álcázott autó a jövőre érkező és legalább 200 kilométeres hatótávot ígérő Soul elektromos változatának korai példánya lehetett, hiszen egy Nissan Leaf és egy Renault Zoé referenciaként használt példánya is parkolt a garázs mélyén. 


Utunkat ismét a mélygarázs felé vettük, ugyanis ott várt ránk még egy gyöngyszem: egy frissített Equus, amely még a be sem mutatott Genesisnél is nagyobb, 5 métert meghaladó hosszával így valóban a Hyundai zászlóshajójának tekinthető. Természetesen kívül-belül alaposan szemügyre vettük az éjfekete limuzint is, amely valóban minden földi jóval fel volt szerelve, a 360 fokos látószögű kamerarendszertől a könyöktámaszba szerelt hűtőszekrényen át a hátsó elektromos ülésállításig. Ez utóbbit Sven ki is próbálta sőt, az első utas ülését a könyöktámaszba szerelt kapcsolóval teljesen előretolta, ám az így kapott hely és az ülés hátából kihajtott lábtámasz is jelezte, hogy a modellt elsősorban az alacsonyabb növésű koreai vagy kínai testméretekre optimalizálták. Sajnos ezt az autót nem tudtuk elvinni próbakörre, mert valaki éppen szabálytalanul parkolta le i30-asát, éppen az Equusszal szemben.


Miután ennyi élményt kaptam, levezetésként vendéglátóim egy gyors frankfurti városnézést javasoltak. A garázsban körbejártunk még egy Hyundai Starex Limousine luxusbuszt, amelyben bőrülések kényeztethetik a Hyundai különleges vendégeit. Elsétáltunk a vezetői autók mellett is, ahol a csúcskategóriás Santa Fék mellett egy piros alapfényezésű régebbi i10 is parkolt. Ezt az autót maga Mark Hall PR alelnök használja, kísérőim szerint neki pontosan ez a megfelelő munkába járáshoz. Azért megnyugtattak, neki is van egy Santa Féje, de azt felesége használja.


Gyors városnézésünk során a Majna folyó mellett elhaladva megcsodálhattam a város klasszikus múzeumainak díszes homlokzatait éppúgy, mint Európa legnagyobb felhőkarcolóit sőt, egy több évtizede tervezett hidat is épp akkor adtak át, amikor elhaladtunk mellette. Elsuhantunk a Kia szintén ebben a városban található európai központja mellett is, amely közvetlenül a híres frankfurti kiállítóközpont szomszédságában épült fel. A zsúfolt városi cammogás közben eszméltünk rá arra, hogy a repülőtéren perceken belül megindul a beszállás a budapesti járatra, ezért Sven mélyebbre nyomta a 3,8-as V6-os Genesis Coupe gázpedálját, amely sportos morgással és hátba vágó gyorsulással ugrott ki a forgalomból én pedig pillanatok múlva már a repülőtér futószőnyegén rohantam a beszállókapu felé, ahol már nagyon vártak. Utolsóként, de legalább elértem a visszainduló gépet, hogy este még ébren találjam életem legnagyobb serpáit, a biztos hátteret és nyugalmat biztosító Döncinét és Kisdöncit, akik még aznap este ámulva hallgatták beszámolómat életre szóló élményeimről.


Zárásként ismét szeretném megköszönni az egész napos élményprogramot a Hyundai Motor Europe-nak és fentebb említett munkatársainak, akik valóban új utakon, profi módon igyekeznek ismertebbé tenni a márkát az öreg kontinensen. Bízom benne, hogy segítségükre építve a jövőben talán még frissebb, közvetlenebb, pontosabb információkat tudok majd megosztani a blogon, ahogyan abban is reménykedek, nem utoljára találkoztunk. Hiszen a programokkal zsúfolásig telt egész nap sem volt elegendő arra, hogy eljussunk a Hyundai fejlesztőközpontjába, a Motorsport részleghez, vagy éppen a frissen felavatott Nürburgring tesztközpontba. Talán majd legközelebb, hiszen megmásztam a hegyet és visszatértem. A hegymászókhoz hasonlóan pedig máris alig várom, hogy ismét nekivágjak.

Éppen ezért nem tudom megígérni, hogy óvatosabb leszek a kijelentéseimmel. Amikor ugyanis visszatértem Csehországból, egy rendezvényen megkérdezték tőlem, hogy most mi lesz a következő állomás. Erre én – akkor még semmit sem sejtve – magabiztosan kijelentettem, hogy a cél az európai központ. Nem telt el egy hónap, én pedig már Frankfurtban vigyorogtam. Mi jöhet ezután? Amerika, Korea? Remélem, jövőre kiderül.

A látogatásról készült fotók teljes galériája a blog facebook oldalán található.
  
Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei