Két hét alatt 10 ezernél is többen választották Koreában a Hyundai Genesist


A koreai időjárásnak is köszönhetően a Hyundai Motor számára a vadonatúj Genesis igazi telitalálat lehet, hiszen 15 nap alatt sikerült eladni annyit belőle, amennyit az elődből egy év alatt!

Iparági források szerint 2013. november 27 és december 16között Koreában kb. 12 ezer megrendelés érkezett a Hyundai új Genesisre, amely nagyságrendileg ugyanannyi, mint amennyit az előző generációs Genesisből értékesítettek az elmúlt 11 hónap során. Ez azt jelenti, hogy naponta mintegy 250-300 újabb vásárló dönt a Genesis mellett, akik között elsősorban 40-es éveikben járó magán- és vállalati ügyfelek vannak leginkább.

Az eladásokat tovább élénkítette a december 12-én Dél-Koreára hullott hó és hidegfront, az új Genesis ugyanis HTRAC összkerékhajtási rendszerének köszönhetően sokkal jobban teljesít ilyen mostoha körülmények között, mint a hátsókerék-meghajtású limuzinok. A vásárlók majdnem háromnegyede, 71,4 százaléka áldozott 2,5 millió wont (kb. 515 eFt) a HTRAC opcióra is.  


A Hyundai saját fejlesztésű HTRAC meghajtási rendszere alapesetben a hátsó kereket hajtja, így a Genesis megfelelően gazdaságos tud lenni a mindennapokban. Amennyiben a rendszer azonban csúszós vagy egyenetlen felületen megcsúszást érzékel, az első kerekek is bekapcsolódnak a hajtásba annak érdekében, hogy az autó stabilitása végig fennmaradjon.  

Az új Hyundai Genesis Koreában változattól függően 2-3 millió wonnal kerül többe, mint a kifutó modell. A legjobban fogyó Genesis verzió a G330 Premium, amelynek 52,6 millió wonos (kb. 10,9 m Ft) árával az értékesítés 50 százalékát teszi ki. A G330 Premium alapfelszereltségéhez a Head-Up kijelző, a DVD lejátszó, a fejlett légkondicionáló rendszer és az elektronikusan működtetett ablakfüggöny is hozzátartozik.

Forrás: businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei