Angliában is bemutatkozhat az új Hyundai Genesis


A vadonatúj Hyundai Genesis lehet a 2014-es Detroiti Autószalon egyik legnagyobb sztárja, amely a hírek szerint jobbkormányos változatban is készülhet majd.

Az új Genesis sorozatgyártása néhány héten belül elindulhat azért, hogy Amerikában és más nagy piacokon 2014. elején megjelenhessen. Autóipari információk szerint a jobbkormányos változatok gyártása 2014. második negyedévében kezdődhet meg.

Az angol Auto Express szaklapnak Koreában adott interjújában a Hyundai nemzetközi értékesítési vezetője, Edward Lee elmondta, hogy egyelőre nincs arról formális döntés, hogy az új Genesis piacra kerül-e Nagy-Britanniában.

„Még mindig tanulmányozzuk a piacot és szükségünk van még további adatokra. Tehát még tényleg nem döntöttük el.” – mondja Lee. „Azt azonban már eldöntöttük, hogy az új Genesisből jövő év elején jobbkormányos változatot is készítünk majd.”  


Arra a kérdésre, hogy vajon miért ne árulná a Hyundai új zászlóshajóját a leghíresebb és legjövedelmezőbb jobbkormányos angol piacon, Lee nem kívánt, vagy nem tudott válaszolni, erősítve ezzel azt a feltételezést, hogy a döntés valójában már megszületett. Ez pedig azt jelenti, hogy a brit vevők számára is elérhetővé válhat a Genesis – körülbelül hasonló áron (30 ezer font), mint az egyik legnagyobb rivális Jaguar XF.

Lee azonban nyomatékosította, hogy a Hyundai brit szervezetének nagyon sokat kell azon dolgoznia, hogy az új Genesist elfogadtassák Angliában. „A Hyundai brit szervezetének még sosem kellett luxusautókat értékesítenie. Az nagy kérdés, hogy hogyan képzelik ezen autók értékesítését Angliában.” – mondja.

A Hyundai Korea egyik variációja szerint a Hyundai UK-vel közösen a Genesis modellt felsőkategóriás almárkaként, egyedi autószalonban értékesítenék ugyanúgy, ahogyan a Lexus modellek is elkülönülnek a Toyota anyacég modelljeitől.  

A Genesis jelenlegi generációjából azonban eddig csupán a limuzint és a sportváltozatot értékesítették, legfőképpen Amerikában. Ám az új Genesisből többféle változatot is terveznek a közeljövőben.

Forrás: autoexpress.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei