A Hyundai zöldprogramjának izgalmas részletei


A Hyundai a hibridpiac egyik meghatározó képviselőjeként a jövőben több olyan modellt dob piacra, amelyeket hagyományos helyett hibrid vagy teljesen elektromos hajtásláncok mozgatnak.

A Hyundai Motor az utóbbi évtizedben a globális autópiac egyik legagresszívebb versenytársává nőtte ki magát, amely a gyorsan változó külső körülményekhez is hamar képes alkalmazkodni. Így van ez a környezetbarát járműpiac terén is, ahol a márka jelentősen bővíteni kívánja jelenlétét. Erről az amerikai GreenCarReports magazin kérdezte a Hyundai zöldautó-programjáért felelős Ki-Sang Leet, aki a vállalat Namyang fejlesztőközpontjának alelnöke.


Mennyiben tér el a Hyundai Sonata Plug-In Hybrid modellje a hagyományos hibridektől?

Az elektromotor kapacitását 38-ról 55 kilowattra, azaz 51-ről 74 lóerősre növeltük meg, így az autót önállóan is képes mozgatni. Mi ezt a rendszert a hibridtechnológiánk második generációjának tekintjük, miután az első hibridünket 2011-ben már bemutattuk és 2013-ban felújítottuk. A 2,0 literes benzines erőforrás mára kisebb, az akkumulátor pedig még kompaktabb lett.  

A hálózatról tölthető hibridek esetében a vásárlók mindig nagyobb elektromos hatótávot akarnak, de nem gondolnak ennek árára. Ők csak minél nagyobb hatótávot szeretnének. A plug-in hibridek nagyobb akkukapacitására sokszor nincs szükség, ez olyan, amit a vezetők nem gyakran használnak ki, viszont növeli az autó súlyát és vételárát.

Mi az egész rendszer árát gondoltuk át. Úgy gondoljuk, hogy akár 48 kilométeres elektromos hatótávot is el tudunk érni elfogadható áron, ami az amerikai vezetők napi közlekedésének felét fedezné.


Hogyan fejlődik ez a rendszer a következő években?

A hibridrendszerünk harmadik generációját a jövő évben piacra vezetendő kizárólagos hibridautónkban mutatjuk be. Ebben a mai hibridekben használt hatfokozatú automata helyett ugyanazt az új, duplakuplungos automataváltót használjuk, amit jelenleg Amerikában csak a Sonata Eco modelljéhez kínálunk.

A laborunkban már kifejlesztettünk egy hatótáv-növelővel rendelkező elektromos autót is, de ezt csak előkészítettük egy jövőbeli felhasználásra. Még nem döntöttünk arról, hogy kínálunk-e majd ilyen autót.


Szóval a Hyundai hamarosan hibridváltozatokat, plug-in hibrideket és kizárólagos hibridmodellt mutat be. De mi a helyzet az elektromos autókkal?

A kizárólagos hibridhez felhasznált padlólemez kisebb külső változtatásokkal akár plug-in hibridekhez és elektromos járművekhez is felhasználható. Az elektromos autók területén úgy érezzük, azoknak legalább 200-300 kilométeres hatótávot kellene teljesíteniük. Ezeknek viszont kisebb autóknak kell lenniük, elsősorban városi használattal. A hosszabb utakra használt nagyobb autók esetén hosszútávon az üzemanyagcella jelenthet megoldást. 

Ennek ellenére nagyobb kapacitású akkukat is előkészítünk. A jövőben a nagyobb hatótáv miatt talán opcionálisan felkínáljuk majd ezeket, de biztosan magasabb áron. A lítium-ion akkumulátorokba még van fejlesztési lehetőség.

Úgy számolunk, 2040 vagy 2050 környékén már az autók energiatárolási rendszerének következő generációját használhatjuk, ami drámai módon növelheti az energiasűrűséget. Ezzel lehetővé válik, hogy az elektromos autók hatótávja 300 kilométer fölé emelkedjen. Mi viszont továbbra is úgy érezzük, az üzemanyagcella áll akkor is a kínálat élén.


Hogyan látják, miként fejlődnek tovább az üzemanyagcellás autók?

Ezek az autók 500 és 700 kilométer közötti hatótávra lesznek képesek és 20-30 év múlva már árban is versenyképesek lesznek a benzines autókkal.

Az infrastruktúra persze nagy kihívás. Mi autógyártók vagyunk, de rengeteg partnerrel dolgozunk együtt ezen, már jó néhány éve tárgyalunk velük. Minden ország saját stratégiával rendelkezik a hidrogén üzemanyag biztosítására. Ebben a pillanatban a koreai és a kaliforniai kormányzati hivatalok támogatnak minket a legnagyobb mértékben. De az infrastruktúra nagyon bonyolult – és még profitot is kell termelnie annak az autónak, amit eladunk.


Mi vezette a Hyundait arra, hogy a Toyota és a Ford kétmotorosa helyett egymotoros hibridrendszert alkosson?

Úgy gondoljuk, a hibridek aránya 10-15 százalékos lesz a jövőben. Ám a vevők még mindig bizonytalanok az autók vételára miatt. Ezért választottuk az egymotoros rendszert, amivel csökkenteni tudtuk a rendszer teljes költségét, amellyel nagyobb mozgásterünk is van az árazásnál.

A beállításunk engedélyezi, hogy az elektromotor autópályán bedolgozzon a benzines motor mellé. Persze van egy kis hátrányunk városi üzemben, de nagyobb tempó mellett a hibridrendszerünk mindkét erőforrást használhatja, míg a kétmotoros rendszereknél az egyik csak az erőforrás sebességét szabályozza.

Így lehet, hogy a városban kevésbé – talán 3-5 százalékkal – gazdaságos a mi rendszerünk, autópályán viszont 10 százalékkal is jobb a hatásfok, mint a kétmotoros tervezés esetén. Ez pedig nemcsak az amerikaiaknak fontos tényező.  


Forrás: greencarreports.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei