Kínába látogatott a Hyundai elnöke


Koreai vállalatvezetők, köztük Mong-koo Chung nemrég Kínában jártak, ahol a Korea és Kína közötti autóipari együttműködéseivel kapcsolatos ötleteiket osztották meg Kína miniszterelnök-helyettesével.

Január végén Dél-Korea legnagyobb és legbefolyásosabb üzletembereiből álló delegáció érkezett Kínába, ahol egy konferencián a kínai vállalatok képviselői mellett találkoztak a népköztársaság politikai vezetőivel is. Wang Yang miniszterelnök-helyettesként a kínai kormányzat meghatározó személyisége, aki felelős a gazdasági szektorért, így a kereskedelem, a turizmus, a mezőgazdaság és a külpolitika is hozzá tartozik. A Hyundai csoport vezetője mellett ott volt az LG csoport és a Kumho vállalatok vezetői is.

„A Hyundai Motor Group és annak beszállítói nagyon jó pozíciót töltenek be a kínai piacon, ahol jelentős közösségi szerepet töltenek be nemcsak az emberi kapcsolatok tekintetében, de a két ország kereskedelmi viszonyaiban is” – hangsúlyozta Chung, aki az együttműködés erősítésére kérte kínai tárgyalópartnerét. „A Hyundai Motor új gyárat kíván létrehozni Hebei tartomány Changzhou és Chongqing városában is, amellyel hozzájárul a kormányzat által életre hívott fővárosi és nyugat-kínai integrált fejlesztési programjához. Kérem, hogy az új gyárak felépítésénél működjenek együtt.”


„Nagyra értékeljük a Hyundai Motor kínai lokalizációs és ipari felzárkóztatási hozzájárulását” – mondta Wang Yang. „Mindenben támogatni fogjuk a vállalatot azért, hogy a jövőben is fenntartsuk közös kapcsolatainkat a jövő kínai autóiparáért.”

A Hyundai Motor Group tavaly összesen 1,84 millió autót értékesített Kínában, amely 10 százalékkal magasabb, mint előző évben. Idén a vállalat 1,99 millió autó eladását tűzte ki célul, amely 8 százalékkal magasabb, mint az idei eredmény.  

A vállalat a jövőben jelentősen növelni kívánja termelési kapacitását. A Kia Motorsszal közösen jelenleg összesen 7 termelőüzemben készülnek a csoport autói, amelyek összes éves kapacitása 1,95 millió darab. Amennyiben a csoport elkészül a további 3 (két Hyundai és egy Kia) gyárával, a csoport képes lesz akár 2,7 millió autót gyártani évente.


Azzal, hogy az új gyárak által tovább növekszik a Hyundai termelése a fővárosi és a középnyugati régióban, a vállalat stabilan 10 százalék feletti piaci részesedés megszerzésére törekszik, amellyel megszilárdíthatja a vállalat pozícióját Kína legnagyobb három autóipari vállalata között.  

A koreai nagyvállalatok eddig 59,82 milliárd dollár értékben valósítottak meg beruházásokat, amelyből csak az elmúlt évben az előző évinél 30 százalékkal több, 3,97 milliárd dollárt fektettek be Kínában.

Forrás: businesskorea.co.krkoreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei