Crossoverekkel bővít a Hyundai Indiában


A Hyundai Elite i20 emelt hasmagasságú változata csupán a kezdet, az év második felében egy új kisterepjáró mutatkozik majd be Indiában, ahol jövőre egy teljesen új kisegyterű, valamint egy további terepjáró is színre léphet.

A Hyundai India 2015-ben is folytatja agresszív modellstratégiáját, amelynek során nem egy, hanem három vadonatúj terméket mutatnak be a progresszíven növekvő kompakt terepjárók és crossoverek szegmensében.


Miközben ugyanis a Hyundai közzétette az első hivatalos előzetes rajzokat az Elite i20-ra épülő terepjáróról és még az idén bemutatják az ix25 helyi változatát, a vállalat a legújabb értesülések szerint egy teljesen különálló „GS” kódnévre hallgató új kisterepjáró kifejlesztésébe is belefogott. A 2015 második felében bemutatkozó új modell az ix25 platformjára épül majd, ám jelentősen eltér majd attól.  

A Hyundai új „GS” kompakt terepjárója állítólag legalább 90 százalékban a helyi igényekhez igazodó típus lesz, akárcsak a már létező, vagy készülőben lévő modellek, amelyek segítségével azok vételára jelentősen versenyképes lehet. Miközben az ix25 hosszúsága ugyanis átlépi a 4 méteres határt, addig a „GS” méretben 4 méternél kisebb maradhat, így pedig bizonyos tekintetben a Ford EcoSport versenytársává válhat.  


A „GS” mellett a Hyundai már teszteli az Elite i20 kisautóra épülő, i20 Active néven megjelenő terepjárót is. A jövő hónapban bemutatkozó újdonság alkotóelemeinek jelentős részét, így motorját, alapformáját az Elite i20 modelltől örökli majd, ám több olyan felszereltséget is tartalmaz majd, mint a LED-es nappali menetfényekkel szerelt projektoros lámpák, védőelemek, magasabb rugóutak, amelyek az alapváltozathoz nem elérhetőek.

A látvány- és hobbiterepjárók mellett a Hyundai egy teljesen új kisegyterű bemutatására készül, amely 2016-ban érkezhet és célja, hogy a Toyota Innova, Honda Mobilio és a Maruti Eritga és hasonló, Indiában kapható modellektől csábítson el vevőket. Formai megoldásai, alapkoncepciója minden bizonnyal a 2012-es Delhi Autószalonon bemutatott Hexa Space tanulmányautóra emlékeztet majd, amely hétüléses elrendezésével és jó minőségű anyaghasználatával, extráival teljes értékű családi autóként mutatkozhat be. A Hexa Space szériaváltozatában várhatóan a Hyundai többi modelljében is megtalálható 1,4 és 1,6 literes benzines és dízelmotorok dolgozhatnak majd.


A teljesen új autók mellett meglévő modellkínálatát is továbbfejleszti a Hyundai. Ennek keretében a Verna és az Elantra is megkapja a világpiacon már végrehajtott modellfrissítést. Ezzel és az új modellekkel a Hyundai célja, hogy a meglévő 22 százalékos piaci részesedését tovább növelje India fejlődő autópiacán.  

Forrás: motorbeam.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei