Jövőre új Hyundai crossover készül Oroszországban


A Hyundai orosz képviselete bejelentette, hogy 2016-tól egy új hobbiterepjáró modell összeszerelését kezdik meg Szentpéterváron.

A Hyundai Motor Manufacturing Russia üzemében készülő új terepjáró a gyártó szerint 1,6-os és 2,0 literes benzines motorokkal készül majd, meghajtásáról pedig felárért összkerékhajtási rendszer is gondoskodhat majd.  


Habár a modell nevét nem árulták el, szinte biztosra vehető, hogy az ix25 modellről van szó, hiszen a vállalat orosz kínálatában már megtalálható az ix35, a Santa Fe és a Grand Santa Fe modellek. Ennek ellenére az is elképzelhető, hogy Nosovice mellett Szentpéterváron is megkezdik az Oroszországban is nagy népszerűségnek örvendő régi Tucson és ix35 utódja, az új Tucson sorozatgyártását. 


Az ix25 mellett szól, hogy az eddig kizárólag Kínában forgalmazott 4 270 mm hosszú, 1780 mm széles és 1630 mm magas kisterepjáró motorválasztéka megegyezik a az Oroszországban gyártani tervezett modellel, ráadásul két prototípust már láttak is a gyár belső utcáin. Az ix25 jelenleg egy 123 lóerős 1,6-os és egy 158 lóerős 2,0 literes motorral választható, amelyekhez ugyanúgy rendelhető összkerékhajtási rendszer is.  


A koreai autógyártó a vártnál jobban teljesít az orosz autópiacon, amelynek főképp a legnépszerűbb importautó címet is megszerzett Solaris modell sikeressége az oka. A Hyundai nemrég Moszkvában nyitotta meg az első, Koreán kívüli élményközpontját, a Hyundai Motorstúdió az értékesítés helyett elsősorban márkaélményekre összpontosít.


A bemutatásakor kizárólagosan Kínának szánt ix25 még idén megjelenik a Hyundai indiai kínálatában is, amelyet a vállalat Chennaiban található indiai üzeme termel majd. Az ősszel bemutatkozó crossover a kínai és a tervezett orosz változatokkal ellentétben dízelmotoros kivitelben is kapható lesz Indiában.  

Forrás: indianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei