A vártnál kisebb a Hyundai Aslan iránti érdeklődés


A Hyundai nagy reményeket fűzött nemrég bevezetett középkategóriás limuzinjai iránt, a piac azonban mégsem lelkesedik annyira értük.

A Hyundai Motor az elmúlt néhány hónapban sokkal kevesebb középkategóriás limuzint értékesített hazai piacán, mint arra számított. A márka frissített Grandeur limuzinjából összesen 6 513 darabot vásároltak januárban, amely csaknem 20 százalékkal kevesebb annál a mennyiségnél, mint amennyit egy évvel korábban, a frissítés előtt vásároltak az autóból.   


A Hyundai Aslan szintén a várakozások alatt teljesít, hiszen míg tavaly decemberben 992 darabot, addig idén januárban is csak 1 070 példányt sikerül értékesíteniük. A Grandeur és az Aslan limuzinokból tehát idén januárban együttesen 7 583 darabot adtak el, amely még így is kevesebb, mint az a 8 134 darab, amennyi tavaly januárban kelt el csak a Grandeurből.   


A jelenlegi Grandeur modellt 2012 decembere óta árulja a Hyundai Koreában, vagyis a teljesen új generációra még egy vagy két évet várnunk kell. Mivel a Grandeur jelentős szerepet tölt be a Hyundai kínálatában, a modell iránti kereslet csökkenése érzékenyen érinti a koreai autógyártót.  


A 2014 novemberében bemutatkozott Aslan esetében kimaradt az új modell effektus, hiszen az autóból novemberben még 1 320 darabot vásároltak, ám ez decemberre 992 darabra esett vissza. A folyamat visszafordítása érdekében a Hyundai most árengedményekkel próbál újabb vásárlókat szerezni.

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei