Innovációs díjat kapott a Hyundai Intrado


A Hyundai formabontó és jövőbemutató Intrado tanulmányautója nyerte idén a JEC Innovációs Díjat.

A JEC Innovációs Díjat immár 16 éve osztják ki azon termékeknek, amelyek innovatív anyagfejlesztéssel valami különlegeset alkotnak. Idén a 2014-es Genfi Autószalonon bemutatott koncepcióautó extrémkönnyű szénszálas vázára illesztett műanyag karosszériájával győzte meg a zsűrit, amellyel az autó súlya 70 százalékkal csökkenhetett. Az Intrado egy másik elismerést is szerzett első lökhárítójának egyik kereszttartója kapcsán, amelyet egy különleges termoplasztikus eljárással készítettek el.   

Az Intrado tanulmány a Hyundai Motor Group vezető formatervezője, Peter Schreyer irányítása alatt valósult meg, amelynek kidolgozását a vállalat Rüsselsheimben működő fejlesztőközpontjában végezték. Az autó egy különlegesen könnyű, nagyszilárdságú és önhordó vázszerkezetre épül, amelyet új, szabadalmaztatott gyártási és összeillesztési technológiák felhasználásával gyártottak le. A keret lényegében egy szénszálas erősítésű műanyaggal (CFRP) szövött csövekből áll, amelyek olyan rugalmasak, mint a kötelek.


Az Intrado esetében négy ilyen csövet csatlakoztattak egymáshoz, amelyeket a CFRP és acél segítségével keményítettek meg. Ezzel egy olyan merev és szilárd anyag keletkezett, amely keretként szolgál a tető, a motorháztető és az ajtónyílások elkészítéséhez. Az egyes kereteket azután egy rendkívül erős és merev karosszériává állították össze.   

A tanulmányautó meghajtásáról egy újonnan megalkotott üzemanyagcellás erőforrás gondosodik, amelyhez ultrakönnyű lítium-ion akkumulátort csatlakoztattak. A hatékony hajtásláncnak és az alacsony súlynak köszönhetően az Intrado agilis és közvetlen vezethetőséget ígér.  


A Hyundai az Intradoval azon meggyőződését kívánta hangsúlyozni, amely szerint a jövő autóinak könnyebbnek, gazdaságosabbnak kell lennie, de emellett nem szabad elhanyagolni az ütközésbiztonságot és a vezetés élményét sem.  

Forrás: hyundai-presselounge.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei