A Hyundai és a Google szövetségre léphet


A Hyundai Motor a jövőben szorosabbra fűzheti együttműködéseit a Google vállalattal azért, hogy a külső szakértelem révén versenyképes maradhasson.

A Hyundai Motor elnöke, Jeong Jin Haeng egy megbeszélést követően elmondta, hogy a koreai autóipari vállalat és a Google külön-külön is olyan hasonló területeken dolgoznak, amelyek szükségessé tehetik a tapasztalatok megosztását és a további együttműködést. A Hyundai ugyanis az egyik legaktívabb felhasználója az Apple CarPlay és a Google Android Auto alkalmazásának, amelynek segítségével az okostelefonokat integrálhatják az autók műszerfalába.    

Jeong nem adott további tájékoztatást, illetve nem erősítette meg azt a híresztelést, amely szerint a Hyundai a Google közreműködésével kíván autonóm önvezető autókat kifejleszteni.


A többi autógyártótól eltérően a Hyundai csoport eddig semmilyen külső segítséget nem vett igénybe, nem lépett szövetségre más vállalatokkal azért, hogy drága, kis darabszámú sportkocsikat vagy épp elektromos autókat gyártson. Ez az önálló stratégia most megváltozni látszik azzal, hogy a Hyundai egyre nyitottabb az új technológiákat fejlesztő startup vállalkozások és a Szilikon völgy óriáscégei iránt, akikkel együtt versenyképes maradhat az összekapcsolt és autonóm járművek hamarosan beköszöntő időszakában.  

„Az autonóm járművek fejlesztése terén a Hyundai le van maradva a konkurensekhez képest” – mondja Ko Tae Bong, a Hi Investment & Securities vezető autóipari elemzője. „Ez nem választás, hanem a Hyundai számára egy kritikus előfeltétel a Google és más IT vállalatokkal történő együttműködés, amivel a vállalat a túlélését biztosíthatja.”


A Google saját tervezésű önvezető autójának prototípusa immár csaknem 3 millió kilométert tett meg az Egyesült Államokban, ám a technológiai vállalat azt is közölte, nincs egyelőre napirenden, hogy saját önvezető autó gyártásába fognának. A Hyundai és a Google kapcsolatát az a John Krafcik segíthette elő, aki 2015-ig a Hyundai Motor America elnöke volt, majd a Google vállalatnál az önvezető járműfejlesztés vezetője lett.

Idén májusban a Google már bejelentette, hogy megegyezett a Fiat Chrysler autóvállalattal, amely száz önjáró kisteherautót épít az IT cég számára.. ez az első olyan megállapodás, amelynek révén egy szilikon völgyi vállalat egy hagyományos autógyártóval társulva épít önvezető járművet.

Forrás: autonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei