Hazai vakációra buzdít a Hyundai


A Hyundai csoport arra ösztönzi munkavállalóit és partnereit, hogy nyári szabadságukat inkább hazájukban töltsék és ezzel is segítsék a hazai gazdaság élénkülését.

A Hyundai csoport gyárai augusztus első hetében leálltak, amely lehetőséget adott a csoportnál dolgozó több ezer alkalmazottnak, hogy akár 9 napot pihenhessenek. Ezen időszakban a gyárhoz kapcsolódó beszállítók is leállították üzemeik termelését.

Dél-Korea legnagyobb autógyártója, a Hyundai Motor Group számos pihenőhellyel és más létesítményt működtet idén nyáron, ahol a vállalatcsoport dolgozói sokkal alacsonyabb költséggel tölthetik el idejüket. Emellett a vállalat növelte tesztjármű-flottájának mennyiségét is, amelyeket a dolgozók és akár az ügyfelek is használhatnak nyaralási úticéljuk eléréséhez. 

„Széleskörű programokat szerveztünk azon munkatársaink számára, akik itthon kisebb költséggel, mégis a korábbiaknál jóval kényelmesebben tudják eltölteni szabadságukat” – mondta a Hyundai Motor Group szóvivője. „A Hyundai és annak alkalmazottjai ezzel jelentős mértékben hozzájárulnak a koreai turisztikai iparág és a helyi fogyasztás fejlődéséhez.”


A Hyundai az ország hat népszerű nyaralóhelyén állított fel szálláshelyeket és kapcsolódó létesítményeket, ahol strandok, kempingek és más üdülőhelyek várták a turistákat. A Kia Motors négy autós kempingjét ingyen bocsátotta az alkalmazottak rendelkezésére, miközben 16 másik helyszínen is szállást biztosított számukra. A csoport és beszállítóinak közel 150 ezer munkása egész augusztusban használhatja ezeket a létesítményeket. A Hyundai ezeken túlmenően megállapodásokat kötött számos koreai szállodával, így a vállalat munkatársai jutányosabb árakon használhatják azok szolgáltatásait.

Annak érdekében, hogy a vásárlók is inkább Koreában töltsék el szabadságukat, a Hyundai csoport közel 500 járművet biztosít azon ügyfelei számára, akik tesztelni szeretnék valamely modelljüket.  

Az autógyártó kiadott egy olyan ismertetőt is, amelyben az útra kelők különböző vakációs célpontokat és éttermeket találhatnak meg, valamint híres túraútvonalak is megtalálhatóak benne. 

Forrás: koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei