Európai körúton járt a Hyundai vezére


A Hyundai csoport elnöke, Mong-koo Chung augusztus elején körutat tett a konszern orosz és európai üzemeiben, ahol a Brexitről szóló népszavazás után felmérte az üzleti lehetőségeket.

Chung éves rendes körútjának célpontjaként azért választotta idén Európát, hogy ezzel is hangsúlyozza a piac fontosságát. Az autóipar a gazdasági visszaesés ellenére is szokatlanul erős Európában, ahol a legerősebb a környezetbarát járművek iránti igény. A körút során Chung érintette Oroszországot, Szlovákiát és Csehországot is.

Az elnök körútjának első állomásaként az oroszországi Szentpétervárra látogatott, ahol a Hyundai helyi üzemében megtekintette az ország legnépszerűbb autója, a Solaris, valamint az augusztus elseje óta szériagyártásban készülő Creta gyártását. Tavaly a Hyundai 13,5 százalékkal kevesebb, 324 ezer autót tudott eladni Oroszországban, mint egy évvel azelőtt, viszont piaci részesedése eközben csaknem 5 százalékponttal 20 százalék fölé került.


A gyárban megtartott beszédében arra ösztönözte munkavállalóit, hogy fokozott erőfeszítéseikkel új termékeket és marketingeszközöket fejlesszenek ki, amelyekkel a Hyundai vezető helyre kerülhet a magához térő orosz piacon. „Nem szabad feladnunk az orosz piacot csak azért, mert nehézségeink adódtak” – mondta Chung. „Termékeinkkel és marketingünkkel készen kell állnunk arra, hogy felismerjék azokat a vásárlók akkor, ha az orosz piac talpra áll.”

Chung második állomása a Kia Motors zsolnai összeszerelő üzeme volt, ahol ellenőrizte a termelés menetét és az értékesítési stratégiákat, valamint a vállalat európai növekedését tápláló hobbiterepjárók és környezetbarát járművek fontosságát is előtérbe helyezte.


„A Hyundai Motor és a Kia Motors figyelemre méltó eredményeket ért el az elmúlt időszakban azzal, hogy új piacokon jelent meg. A helyi bizonytalanságokat ellensúlyozva erősítenünk kell exportpiacainkat, ahogyan azt a múltban is tettük.” – mondta Chung, aki azt is hangsúlyozta, a Hyundainak és a Kiának a fejlesztésbe és márkakép javításába fektetett minden energiájára szüksége van ahhoz, hogy növelni tudja versenyképességét Európában.

Szlovákiában készül a Kia cee’d, Venga és az új Sportage, amelyekből az idei év első felében a tavalyinál 5 százalékkal több, 178 ezer darab készült Zsolnán, az idei évre tervezett teljes mennyiség elérheti a 335 ezer darabot. 

Az elnök harmadik európai állomásként meglátogatta a Hyundai Motor csehországi leányvállalatát is, ahol a korábbiakhoz hasonlóan megtekintette a vállalat legsikeresebb Tucson modelljének gyártási folyamatát és átnézte a HMMC tevékenységét.

„Ahogyan a piac az év második felében lassú növekedési fázisba lép, az autógyártók kedvezőtlen piaci feltételekkel néznek szembe Európában” – figyelmeztetett Chung. „A világ egyik vezető autógyártójaként felül kell kerekednünk ezeken a nehézségeken. Most van itt ennek az ideje, amikor más autógyártók nehézségekkel küszködnek.” 


Miután tavaly 9,5 százalékos növekedésével maga mögé utasította Kínát és Indiát is, Európa a globális autópiac vezetőjeként az idei év első félévében 9,1 százalékos bővülést produkált. A Hyundai csoport összesen 491 ezer új autót adott el itt ebben az időszakban, ami 12,3 százalékos növekedésnek felel meg. Ebben az ütemben a csoport éves eladása idén meghaladhatja a 900 ezer darabot is. Chung arra is felhívta a vezetők figyelmét, hogy vizsgálják meg a brit uniós kilépés hírének piacra gyakorolt hatásait is. 

A csoport az év második felében az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet hobbiterepjáróinak, így a Sportage és a Tucson marketingjére, valamint olyan új, környezetbarát termékek bemutatására készül, mint a Kia Niro, Hyundai Ioniq, amelyek mellett szeptemberben bemutatják a Hyundai i30 vadonatúj generációját is.

Forrás: yonhapnews.co.kr, pulsenews.co.kr, koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei