Kétmillió Hyundai hajózott ki Chennai kikötőjéből


A Hyundai Motor immár tíz éve rendelkezik saját állomással Chennai kikötőjében, ahonnan 2006 óta már több mint kétmillió autó indult a világ különböző tájai felé.

A Hyundai Motor India Ltd. már a vállalat 1996-os megalakulásától kezdődően használta Chennai kikötőjét, ahonnan az első exportszállítmány 2000-ben indult útnak. 2006-ban aztán a kikötőt üzemeltető vállalat és a Hyundai egy olyan megállapodást kötött, amelynek értelmében az autógyártó egy számára elkülönített kikötőrészt kapott. Ez a helyszín alapvető jelentőséggel bírt a Hyundai indiai gyártású modelljeinek világszintű elterjedésében és a vállalatot az elmúlt évtizedben az ország legnagyobb autóexportőrévé tette. A 2006-os megállapodást megelőzően mindössze 300 ezer autó hagyta el Chennai kikötőjét.    


„Az export a Hyundai Motor India tevékenységének szerves részét képzi, így örülünk annak, hogy ilyen jó kapcsolatban lehetünk Chennai kikötőjével, amely az évek során növekedett és erősödött.” – mondta Y. K. Koo, a HMIL ügyvezetője. „Ez a szövetség nemcsak a Hyundait katapultálta az autóexportőrök első helyére, de segítségével a Hyundai globális rendszerének egyik legfontosabb szereplőjévé tette az indiai üzemet.”

A Hyundai ezen túlmenően értékes partnernek bizonyult Chennai kikötőjének azon úttörő projektjében is, amelyen keresztül kamionok helyett hajón szállítanak autókat India távolabbi részeire is. a Hyundai 2016 februárjában összesen 800 új autót szállított Chennaiból Pipavaybe, vagyis India keleti partjáról az ország nyugati felébe.   


„Ez az együttműködés mindkét fél számára nemcsak az elmúlt évtizedre visszatekintve nyereséges, de ennek keretében reményeink szerint a jövőben is folytatódni fog növekedésünk” – mondta Shri Cyril C. George, a Chennai Port Trust elnöke. „Chennai kikötője a legmodernebb ilyen létesítmény, ahol úttörő tevékenységeket is végzünk. Tapsot érdemel a Hyundai Motor India kezdeményezése és örülök annak, hogy együttműködhetünk a cég sikereiben. Chennai kikötője mindig nyitott az új ötletekre és reményeim szerint ez is példát mutat a többi exportőr számára is.”

Forrás: hyundai.com/in

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei