Megszűnik a Hyundai Genesis Coupe


A Hyundai Motor bejelentette, hogy a 2016-os modellév végével megszüntetik a Genesis Coupe gyártását, amelynek utódja várhatóan a Genesis prémiummárkán belül mutatkozhat majd be.

A Hyundai  Genesis Coupe először 2007-ben, tanulmányautóként tűnt fel a Los Angelesi Autószalonon. Ezt követően az első generációs Genesis padlólemezére épülő szériaváltozat a 2008-as New Yorki Autókiállításon tartotta premierjét, majd Koreában még ugyanazon év végén, míg az Egyesült Államokban 2009-ben lépett piacra. A modell piacra kerülése után nagyon hamar népszerűvé is vált, elsősorban motorválasztékának, hátsókerék-meghajtásos felépítésének és elérhető árazásának köszönhetően.


John Krafcik, a Hyundai Motor America akkori vezetője a premieren így jellemezte a Genesis Coupét: „A Genesis Coupét úgy terveztük, hogy az olyan vezetési élményt nyújtson, amely felveszi a versenyt az olyan modellekkel, mint az Infiniti G37.” A Hyundai hivatalos kommunikációja szerint a Genesis Coupe nem a hasonló méretű, de elsőkerék-meghajtásos Hyundai Coupe utódja, hanem egy teljesen önálló típus.


A Genesis Coupét kétféle erőforrással gyártották: egy 2,0 literes, turbófeltöltéses, 210 lóerős benzinmotorral, valamint egy 3,8 literes V6 elrendezésű szívómotorral, amelynek legnagyobb teljesítménye 310 lóerő volt. Az autóhoz alapáron hatfokozatú manuális váltó kapcsolódott, de kérésre 5, illetve hatfokozatú ZF automata váltóval is felszerelték.


A Genesis Coupe 2011-ben kapott egy átfogó ráncfelvarrást, amelynek során jellegzetesebb első fényszórókat, hűtőmaszkot és lökhárítókat kapott, így közelítve az autó megjelenését az akkor már több Hyundai modellen megjelent Folyékony Szobrászat stílusirányzatához. Az utastérbe jobb minőségű anyagok kerültek, de nem maradt érintetlen a motorpaletta sem, a kétliteres egység nagyobb méretű turbófeltöltővel már 274 lóerősre izmosodott, míg 3,8 literes V6-os korábbi hengerenkénti befecskendezéses erőforrás egy azonos méretű, de közvetlen befecskendezéses 348 lóerős motorblokknak adta át helyét.


Tavaly óta lehetett már sejteni, hogy a Genesis Coupe napjai meg vannak számlálva, mivel a 2016-os modellévű példányokhoz már nem lehetett a kisebbik turbómotort rendelni, így a motorválaszték egytagúra szűkült.


A Hyundai nyilatkozata szerint a Genesis Coupe utódja már készül, az azonban nem Hyundai, hanem már Genesis márkanéven fog megjelenni. Ennek alapján az új Genesis kupé jóval nagyobb és sokkal inkább luxusszínvonalú lehet majd, amelynek előfutára a tavaly nyáron bemutatott Vision G tanulmányautó lehet. Az új modellről keveset tudni, csupán annyi bizonyos, hogy a kiszivárgott termékprogram szerint még az évtized vége előtt bemutatkozik.


Az új Genesis kupé vélhetően ugyanarra a hátsókerék-meghajtású platformra épül majd, amelyre a jövőre bemutatkozó Genesis G70 is készül. Az szinte biztosra vehető, hogy az új autó jóval drágább lesz majd, mint a mostani Hyundai logós sportkupé, a bennfentesek szerint az új modellt az olyan nagy német luxuskupék ellen küldik majd harcba, mint a BMW 6-os vagy a Mercedes-Benz E Coupe. 


Sajnos egyelőre egyetlen szó sincs arról, hogy a Hyundai bármilyen utódot tervezne a Genesis Coupe után, az azonban egyre biztosabb, hogy a Velosterből jön a következő generáció, amely a koreai gyártó elérhető árú sportkupéjaként így még több figyelmet kaphat.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei