A legjobb ötben végzett a Hyundai Finnországban


A Hyundai Motorsport két pilótája, Thierry Neuville és Hayden Paddon is a legjobb ötben, egymástól mindössze 2,3 másodpercre fejezték be az idei Finn-ralit.

A vasárnapi utolsó nap 22. szakaszán Thierry Neuvillenek sikerült szakaszgyőzelmet szereznie, mögötte pedig szorosan követte őt Hayden Paddon is. Ezzel a Hyundai Motorsport csapata ebben a szezonban már a 30. szakaszgyőzelmét ünnepelhette, amely egyben a negyedik olyan szakaszelsőség, amelyben az első és a második helyet is a Hyundai pilótája szerezte meg. Ehhez a látványos produkcióhoz járult hozzá a Power Stage első és második helyezése, amellyel extra pontokat szerezhetett a csapat.


A Hyundai Shell World Rally Team két pilótája, Neuville és Paddon ezen a hétvégén elválaszthatatlanok voltak, miközben a dobogós helyezésért küzdöttek. Végül annak ellenére, hogy jelentősen, 4,6 másodpercre sikerült csökkenteniük a dobogóhoz szükséges hátrányukat, mindkettőjüknek meg kellett elégedniük a negyedik és ötödik helyezéssel.


Ezzel az eredménnyel a Hyundai Motorsport újabb jelentős mennyiségű konstruktőri pontot gyűjtött és segítségével sikerült megszilárdítani a csapat második helyezését a konstruktőri világbajnokságban.


Neuville és navigátora, Nicolas Gilsoul megismételték tavalyi finnországi eredményüket, hiszen a tavalyi versenyen is a negyedik helyezést érték el. Habár ez nem az a dobogós hely, amelyre készültek, a belga csapat még így is erős lendülettel folytatta a szardíniai győzelemmel és a lengyel negyedik helyezéssel megkezdett sikereit.


„A legjobb teljesítményünket nyújtottuk egész hétvégén” – mondja Neuville. „Úgy tűnik, ez mégsem volt elegendő a dobogóhoz, de legalább közel kerültünk hozzá. Problémáink voltak az autó beállításával és az úttartással is. úgy vélem, ennek ellenére elégedettek lehetünk. Ezeken a hihetetlen finn szakaszokon mindig öröm versenyezni.”


Paddonnak szintén sikerült megtalálni a verseny pozitívumait: „A hétvége jó részében másodikként kezdtük a szakaszokat, ezért az ötödik helyezés nem is olyan rossz végeredmény” – mondja. „Tisztességes utolsó napunk volt még akkor is, ha nem volt mindig egyértelmű a vezetési stílusunk. A Power Stage pontok kárpótoltak ezért.”


Kevin Abbring számára a Finn-rali volt az első olyan alkalom, amikor az új generációs Hyundai i20 WRC volánjához ülhetett, így a hétvége számára elsősorban a tanulásról szólt. A holland páros azonban várakozásokon felül, a kilencedik helyen végzett a ralin. 


„Fantasztikus élmény volt” – mondja Abbring a rali után. „Elégedett vagyok azzal, ahogyan minden lezajlott. Nem követtünk el semmilyen hibát, így bekerültünk a legjobb tízbe. Igazán élveztem, hogy ezeken a szakaszokon az új generációs 20 WRC-t vezethettem.”


„Abbring és Seb mindent úgy csináltak, ahogyan azt elvártuk tőlük” – mondja Michel Nandan csapatfőnök. „A Finn-rali hatalmas feladat lehet egy ilyen tapasztalatlan pilóta számára, ennek ellenére nagyon professzionálisan és teljes erőbedobással küzdöttek, ezért megérdemlik ezt az eredményt.”


A Rali-világbajnokság következő állomása Németország, a Hyundai Motorsport „hazai” ralija, ahol a sportrészleg Thierry Neuville és Dani Sordo segítségével két éve megszerezte első, ráadásul kettős győzelmét. „Ez az egész csapat számára különleges esemény, ahol tovább fogunk küzdeni” – mondja Nandan.

Forrás: hyundai.newsmotorsport.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei