A Hyundai felkészült az új technológiai versenyre


A Hyundai hosszú távú célkitűzése, hogy az összes ázsiai autómárkát megelőzve első helyre tornássza fel magát Európában, amelyet elsősorban modern környezetbarát technológiákkal kíván elérni.

Hamarosan Európába is megérkezik a Hyundai fejlett környezetbarát technológiájának első képviselője, a Hyundai Ioniq, amely a világon elsőként egyszerre háromféle, hibrid, elektromos, valamint 2017. közepétől plug-in hibrid változatban lesz elérhető. Az Ioniq európai bemutatóján ráadásul az is kiderült, az elektromos változat a korábban becsült 250 kilométeres hatótávval szemben ideális esetben 280 kilométerre elegendő kapacitással rendelkezik.

Az Ioniq azonban csupán a kezdet. „Mostanra nagyon tiszták lette a dízelmotorjaink, amely mellett 2006-tól hibrideket is fejlesztünk és az LG Chemmel közösen elősegítettük az akkumulátor-technológia fejlődését is” – mondja Ki Sang-lee, a Hyundai Környezetbarát Technológiai Központjának igazgatója. „Elsőként az Ioniq rendelkezik olyan Lítium-polimer akkumulátorokkal, amely 15 százalékkal kevesebb helyet igényelnek, mint a hagyományos lítium-ion akkuk.” 


A Hyundai most sokak számára bizonyíthat: a magas dízelmotoros aránnyal rendelkező európai márkáknak éppúgy, mint a Toyotának, amely elavult Nikkelalapú akkumulátorokkal dolgozik. A bizonyítás mögött hatalmas befektetés húzódik meg, amely elősegítheti a gyors technológiaváltást. Miközben a most megjelenő Ioniq a túlságosan is a Priusra koncentrál, a koreaiak a jövőben szeretnének kilépni a japánok szélárnyékából. „Vezető ázsiai márkává szeretnénk válni Európában” – mondja Jochen Sengpiehl, a Hyundai Motor Europe marketingvezetője, aki húsz új modell – köztük egy kisterepjáró – megjelenését ígéri még az évtized vége előtt.   

A modelloffenzívát innovatív erőforrás-technológia kíséri. Ki azt is elárulta, alapvető előrelépések történtek mind az üzemanyagcellás, mind pedig az elektromos akkutechnológia területén, utóbbi pedig akár 500 kilométeres hatótávú járműveket ígér. „Kihasználjuk az LG Chem és a Hyundai Motor szoros együttműködését azért, hogy teljesen új elektromos meghajtórendszer platformot fejlesszünk ki.”


Az új Hyundai Ioniq esetében egy teljesen új fejlesztésről beszélhetünk annak ellenére, hogy még a teljesen elektromos változat is az i30 továbbfejlesztett alapjaira épül. ahelyett, hogy a teljes akkupakkot a hátsó tengelyre helyezték volna, a mérnökök az utascella alatti területet használták fel erre a célra. A méretre szabott építési technológiájával az innovatív lítium-polimer akkucsomag megmutathatja, mit tud valójában: kisebb tömeg, magasabb energiasűrűség jobb feltöltési és energia-visszatöltési lehetőségekkel.  

Ezzel a német prémiummárkák és a japán Toyota is hamar elveszíthetik technológiai fölényüket. „2025-re 20 százalékos elektromos és 30 százalékos plug-in hibrid aránnyal számolunk. A maradékon hibridek és dízelek osztoznak majd. Minden más esetben nem tudjuk teljesíteni a 75 gramm/km-es széndioxid-kibocsátási flottaelőírást” – mondja Ki Sang-lee udvarias mosollyal, ami azt sugallja, a koreaiak felkészültek a technológiai verseny következő fordulójára.   

Forrás: sueddeutsche.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei