A Téli Olimpián mutatkozik be a Hyundai új hidrogénautója


A Hyundai Motor következő generációs üzemanyagcellás autója 2018-ban érkezik, bemutatását pedig a Dél-Koreában megrendezésre kerülő Téli Olimpiára időzítik.  

A Hyundai 2013-ban az akkori Tucson/ix35 modellre épülve mutatta be jelenlegi üzemanyagcellás rendszerét, amelyből Ahn szerint kevesebb, mint ezer példány talált gazdára világszerte. A Hyundai Motor Group környezetbarát fejlesztőrészlegének igazgatója, Byung-ki Ahn egy nemrég készült interjúban elárulta, hogy az új üzemanyagcellás rendszert egy teljesen új modellben kívánják bemutatni, amely átmenetet képvisel az kisebb és nagyobb terepjárók kategóriája között.

Ahn azt is elárulta, az új üzemanyagcella a jelenleginél jóval kisebb lesz és kevesebb platina kell majd a folyamathoz. A felhasznált akkumulátor viszont nagyobb, miközben az elektromos motor mérete csökken, teljesítménye viszont növekszik.  


A vezető azt mondja, a Dél-Koreában 2018-ban megrendezendő Téli Olimpia tökéletes helyszínt jelent majd arra, hogy a Hyundai bemutassa új generációs üzemanyagcellás modelljét, amely mellett a vállalat új üzemanyagcellás buszokat is be kíván mutatni az esemény alatt. „Egy hatalmas eseményt kívánunk létrehozni a Téli Olimpiával” – mondja Ahn. „Ez nagy esemény, ami mindig jó lehetőség a marketingre.”

Az olimpiával kapcsolatos tervek is a Hyundai csoport azon offenzívájának része, amelynek révén már 28 környezetkímélő járművet kívánnak 2020-ig bemutatni a cégcsoporthoz tartozó Hyundai, Genesis és Kia márkákon belül. A modellek között tíz hagyományos hibrid, nyolc plug-in hibrid, nyolc elektromos autó és két üzemanyagcellás jármű is lesz.

Forrás: autonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei