Autógázzal üzemelő Hyundai először Chilében



Az immár 12. alkalommal megrendezésre kerülő Santiago Auto Show keretein belül a Hyundai forgalmazója bejelentette, hogy Chilében elsőként kínálnak autógázos modelleket.

Az Automotive Gildemeister az AutoGasco vállalattal kötött együttműködési megállapodás alapján a Hyundai Accent Eco-Drive modellbe építik be a vállalat tartályait, amellyel az akár 25 százalékkal gazdaságosabban üzemeltethető, mint a hagyományos kivitel.  


Ez Chile történelmében az első LPG- szettel személyautó, amelyet nyilvános forgalomba hoznak az országban. A gazdaságosság és jóval kevesebb szén-dioxid kibocsátás mellett ezen járművek még a szmogriadó idején is korlátozások nélkül közlekedhetnek. Az 1,6 literes, manuális váltóval szerelt autót október végétől árusítják, amelynek sikeressége esetén a Hyundai Elantra, Sonata modelljei is átalakításra kerülhetnek. a Hyundai képviselői szerint havi 40 darab Accent eladásával számolnak a cég vezetői.


Az átalakított Acccent modell 60 kilogrammal nehezebb, mint a hagyományos változat, mivel a pótkerék helyére beépítésre került a 30 liternyi gázt befogadni képes LPG tartály, amelyhez természetesen az utastérben egy kapcsoló és állapotjelző panel is kapcsolódik.  


Manuel Joseph Bennett, az AutoGasco képviselője szerint az együttműködés történelmi jelentőségű, hiszen az efajta üzemanyagot használók számos előnyhöz juthatnak a gazdaságosság mellett (pl. adózás)

Forrás: smartautocar.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei