Félmillió dollár a hurrikán áldozatainak



A Hyundai Motor America bejelentette, hogy 500 ezer dollár támogatást ad az amerikai Vörös Keresztnek a Sandy hurrikán áldozatainak megsegítésére.

„A Sandy hurrikán hatalmas pusztítása milliók számára okozott elviselhetetlen körülményeket.” – mondta John Krafcik, a HMA igazgatója. „Tudjuk, milyen fontos a Vörös Kereszt munkája egy ilyen súlyos helyzetben, így reméljük, az adományunk könnyebbé teszi a vihar okozta pusztítás helyreállítását.” – tette hozzá.  

A Vörös Kereszt támogatása mellett a Hyundai arra biztatja kereskedőit, munkavállalóit és partnereit, hogy ők is járuljanak hozzá a bajba jutottak megsegítéséhez.


A Sandy hurrikán kettes erősségű trópusi ciklon volt 2012 októberében a Karib-térségben és Észak-Amerika keleti partvidékén. Az Egyesült Államokban a legkevesebb 81, Kanadában pedig 2 halálos áldozatot követelt a Sandy poszttrópusi ciklon.

A vihar áldozatainak száma ezzel, a karibi térségből jelentett 67 áldozattal együtt, elérte a 150-et. A Fox News beszámolója szerint a vihar elvonulása után New Jersey, New York és Connecticut államban komoly elégedetlenséget okoz az üzemanyaghiány. A türelmetlenkedők megnyugtatására a New Jersey-i autópálya egyes töltőállomásaihoz ki kellett vezényelni az állam rendőrségét.

Forrás: sacbee.comhvg.hu

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei