Első képek az új Genesisről!



Miután annyit beszéltek az autóról, most megérkeztek az első felvételek, amint a Genesis következő generációját tesztelik.

Sok szó esett már ezen az oldalon is a Genesis új változatáról. Várhatóan elkülönített márkaként léphet színre 2014-es modellként, megjelenése pedig minden bizonnyal illeszkedik majd a folyékony szobrászat által megálmodott többi Hyundai modellhez. A kémfotókról sajnos nem sok minden látható ebből, ám érdekes, hogy immár ablakkal rendelkezik a C oszlop.


A Kia K9/Quoris modelljével azonos padlólemezre épített vadonatúj Genesis egyik legnagyobb újdonsága minden bizonnyal egy 3,3 literes V6-os T-GDi benzinmotor lesz, amelynek teljesítménye elérheti a 395 lóerőt. Ezzel az erőforrással akár a mostani változat 4,6 literes változatát is helyettesíteni tudná, hiszen a jelenlegi motor csupán 366 lóerős.

Világújdonságként először ebben az autóban mutatkozhat be a Hyundai 10 fokozatú automata váltója is, illetve elképzelhető, hogy a Genesis lesz az első négykerék-meghajtású limuzinja. A rengeteg technikai fejlesztés ellenére az autó tömegét belső források szerint több, mint 100 kilóval sikerült lejjebb szorítani. 


Mivel a Quoris közeli rokona lesz az új Genesis, így várhatóan a felszereltség is hasonlóan pazar lesz.  Így minden bizonnyal az új Genesisben is megjelenik a légrugózás, az adaptív LED fényszóró, radaros holttér-figyelő és sebességtartó, illetve a madártávlati körkörös kamerarendszer. Az utasok szórakoztatására nem hiányozhat a hátsó videórendszer, a hűtött-fűtött, masszírozó hátsó ülések és a minőségi Lexicon audió sem.

A pletykák szerint hibridváltozatban is megjelenő modell bemutatása valamikor 2013. második felében várható.

Forrás: thekoreancarblog.comhyundai-blog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei