Máris sztrájkoltak a Hyundai brazil üzemében



Alig nyitották meg hivatalosan is a Hyundai vadonatúj brazil gyárát, a dolgozók máris sztrájkba kezdtek, mivel a gyár képviselői elutasították a szakszervezet bérajánlatát.

A Hyundai brazil autógyárában a HB20 kisautót összeszerelő 1200 dolgozó tartott figyelmeztető sztrájkot nem sokkal azután, hogy dél-koreai és brazil elöljárók részvételével megnyitották a Hyundai első brazil összeszerelő üzemét. A dolgozók egy időre megbénították a termelést annak érdekében, hogy a bértárgyalások során elérjék céljukat.  


A munkavállalók a jelenlegi 1287 brazil reál fizetésüket minimum 1800 reálra kívánták emelni, míg a Hyundai 1600 reálra tett ajánlatot számukra. A dolgozók ezen felül 8 százalékos emelést szeretnének a béren kívüli juttatásban, 40 órás munkahetet, valamint részesedést a vállalat nyereségéből.  

Végül két teljes műszaknyi leállás után sikerült megegyezniük a feleknek. A vállalat képviselője bejelentette, hogy a dolgozók mégis elfogadták a gyár által felkínált 1600 reálos bért, amely egyébként pontosan annyi, mint amennyit a Honda és a Toyota kínál dolgozóinak brazil üzemeiben. Emellett a Hyundai csökkentette a heti munkaórák számát, így most már 44 óra helyett heti 40 órát kell a dolgozóknak ledolgozniuk.


A dolgozók a jövőben külön juttatásokban is részesülnek majd, legközelebb karácsonyi utalványokat kapnak, illetve egy karrierterv keretében hathavonta emelik bérüket.

Forrás: atarde.uol.com.br, noticias.r7.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei