Beindult a háromajtós i30 sorozatgyártása


A Hyundai bejelentette, hogy a vállalat csehországi összeszerelő üzemében kedden megindult az üzem legkelendőbb európai típusának, az i30 háromajtós változatának sorozatgyártása.

Petr Vanek elmondta, a Hyundai Motor Manufacturing Czech már január óta gyártja a koreai márka i30 kompaktjának ötajtós változatát, amelyhez júniusban csatlakozott a kombi változat. A mostantól gyártott háromajtós kivitelt az idei Párizsi Autószalonon láthatta először a nagyközönség, amely átdolgozott részletmegoldásainak köszönhetően sokkal sportosabb karaktert öltött, mint a korábbi változatok.


„A legszembetűnőbb változások az autó frontrészén láthatóak, amely új, kör alakú ködlámpákat és ehhez kapcsolódó új formájú nappali menetfényeket kapott a korábbi L-alakúak helyett.” – mondta Vanek, aki hozzátette, az oldalvonal, valamint a hátsó lámpák alakja is megváltozott.

Az új változat ugyanazokkal a motorokkal készül, mint az ötajtós és a kombi: 1,4 és 1,6 literes benzines és dízel erőforrások közül lehet majd választani, amelyekhez hatfokozatú manuális, vagy hatfokozatú automata sebességváltó kapcsolódhat.


Az autó árát egyelőre még nem közölte a gyártó, ám Vanek annyit azért elárult, hogy tekintettel az alacsonyabb gyártási költségre, illetve a rövidebb gyártási időre (két ajtóval kevesebbet kell felhasználni és felrakni), a modell végleges ára várhatóan kisebb lesz, mint az ötajtósé. Csehországban várhatóan már karácsony előtt a kereskedőkhöz ér az új változat.

A csehországi Hyundai üzemben gyártják az i30 immár mindhárom változatát, ezenkívül itt készül az ix20, valamint az ix35 is. Nosovicében tavaly 251 ezer darab Hyundai jármű készült, amely negyedével több, mint 2010-ben. Az összesen 3500 főt foglalkoztató gyárban idén a gyártott darabszám várhatóan eléri a 300 ezer darabot.   

Forrás:ceskenoviny.cz

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei