Hamis adatok miatt perek sorozata elé nézhet a Hyundai



Immáron bebizonyosodott, a Hyundai amerikai modelljeinél a valósnál kedvezőbb fogyasztási adatokat tüntetett fel, amelynek következtében most perek sorozata elé nézhet.

A Hyundai az elmúlt időszakban komoly eredményeket ért el az autóiparban, amelynek részeként a vásárlók magas színvonalú, értékarányos és takarékos járművekként ismerték meg a koreai gyártó modelljeit. A töretlen növekedés kristálytiszta égboltján azonban viharfelhők gyülekeznek: a Hyundai becsapta vásárlóit.

Az amerikai EPA környezetvédelmi hatóság vizsgálatai ugyanis bebizonyították, hogy mindösszesen 13 Amerikában 2010. és 2012. között forgalmazott Hyundai és Kia modell fogyasztása meghaladja a hivatalosan közzétett adatokat. A tengerentúlon legnépszerűbb Elantra modell például autópályán 6,2 litert fogyaszt, szemben a gyártó által megadott 5,9-es értékkel.

Habár még a legnaivabb autós is tudja, hogy a valódi fogyasztás eltérhet a megadottól, a következmények mégis súlyosak lehetnek a Hyundai számára. Az EPA eredményeit felhasználva az autóvásárlók tömegesen fordulhatnak kártérítésért a konszern felé.

A Hyundai a kialakult helyzetben előremenekült. „Sajnáljuk, hogy ez a hiba megtörténhetett.” – mondta W.C. Yang, a Hyundai technikai vezetője. Az ügyfelek felháborodásának mérsékelésére pedig a Hyundai úgy döntött, hogy kártérítést fizet számukra: a többletfogyasztásból eredő költségeket átvállalja tőlük.

Mivel több, mint egymillió autóról van szó, a kártérítés összege a szakértők szerint elérheti a 80 millió dollárt is évente. A számítható költségeken felül azonban figyelembe kell venni a konszern márkaértékének jövőbeni alakulását is. A hírekre reagálva a Hyundai részvények 7 százalékot vesztettek értékükből.   

Forrás: ftd.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei