Mérges elefánt Hyundait borít



Egy brit jegyespár afrikai szafari túrája balul sült el, mivel egy feldühödött elefánt éppen az ő Hyundai Atosukon állt bosszút.

A dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban a látogatók számára Hyundai Atosok állnak rendelkezésre, hogy azokban kényelmesen körbejárhatják a parkot és közben felfedezhessék az ott természetes környezetükben megtalálható állatvilágot. Ám ha egy ilyen kisautó szembe találja magát egy elefánttal, el lehet képzelni, mit képes tenni vele.   


A frissen eljegyzett brit pár, Chris Hare és Helen Jennings nyaralásuk során részt vettek egy ilyen túrán, ahol egyik pillanatról a másikra feltűnt egy mérges elefánt. A súlyos elefántbika a bokrok közül előtűnve egyenesen az autónak rohant, agyaraival szó szerint kitépve egy darabot az autó oldalából, majd fejjel lefelé az út mellé dobta azt.


A támadás után a pár csak kisebb sérülésekkel el tudott menekülni a feldühödött állat elől. Később, miután a házaspár megnyugodott, elmondták, hogy az állat egy kanyarban ugrott ki a bokrok közül, majd agyarait az utasoldali ajtóba mélyesztve fejének egyetlen hirtelen mozdulatával fejre állította. A támadás után viszont az állat lenyugodott és elsétált a fejre állított autó mellett.  


A szakértők szerint az állat minden bizonnyal fenyegetve érezhette magát a hirtelen felbukkanó autó miatt. Nem tanácsos tehát szafarin gyorsan hajtani, különösen akkor nem, ha ott hatalmas állatok is vannak.

Forrás: rushlane.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei