Dönci a fáraók földjén



„…48, 49, 50.” Az órámra néztem és megdöbbentem. Mindössze három perc leforgása alatt 50 Hyundai modellt számláltam össze és akkor még ebbe nem számoltam bele a közben elsuhanó Kiákat. Egyiptomi beszámoló.

Egyiptomról nem éppen az terjedt el a köztudatban, hogy autógyártó nemzet, sokkal inkább ősi kultúrája, természeti és építészeti örökségei (Nílus, Szfinx, piramisok) és persze kedvelt üdülőhelyei ugranak be az embernek az afrikai ország nevének hallatán.


Pedig az autóipar már több, mint egy évtizede megvetette a lábát az országban, ahol a GM, Nissan, BMW mellett a Hyundai is gyárt autókat. 1994. óta az egyiptomi Ghabbour Auto végzi az Accent modellek összeszerelését, és még ma is az Európában 2006-ban leváltott Accent modell lépcsőshátú változatát gyártják Verna néven.


Ez az egyiptomi Hurghada üdülőváros főutcáján végignézve azonnal látszik, ugyanis a helyi taxik 90 százaléka ilyen modell, amelyek jellegzetes sárga-fekete fényezéssel rendelkeznek. Amennyire meg tudtam állapítani, nem sokban különböznek a „civil” változatoktól, felszereltségük elég puritán, így klíma, légzsákok egyáltalán nem találhatóak meg ezekben az autókban, az ülések védelme érdekében azonban a taxi változatok ülései műbőrvédelmet kaptak.  



A taxik között is volt néhány „gömbölyű”, vagyis első generációs Accent, valamint harmadik, sőt legújabb  generációs is, ám ez utóbbiak legtöbbje inkább privát használatban van.


A taxiként használt Verna modellek mellett a Hyundai egyéb más típusai is igen kedveltek Egyiptomban. A világviszonylatban is hatalmas népszerűségnek örvendő ötödik generációs Elantra modell itt is nagyon keresett, ám ami meglepő, hogy az Európában megbukott korábbi, negyedik generációs modellből is rengeteg közlekedik az utakon. Mindehhez képest szinte alig találkoztam a harmadik generációt képviselő modellel, korábbit pedig egyáltalán nem láttam.


Ezek mellett hihetetlenül nagy számban fordult elő az utakon az itthon alig látható Matrix modell, sőt, megkockáztatom, hogy a 10 napos ott tartózkodásom alatt többet láttam belőle, mint amennyit idehaza a teljes forgalmazási időszakban értékesítettek.



Úgy tűnik egyébként, hogy az egyiptomi vásárlóközönség nagyra tartja az egyterűeket, ugyanis nemcsak Hyundai Matrixból, de a testvérmárka Kia Carenséből is jelentős mennyiséget lehet látni az utakon. 


A Kia márka itthon nem ismert Forte/Cerato lépcsőshátú modelljéből rengeteget láttam, sőt, annak kupéváltozata sem szokatlan látvány. 


Érdekes módon a kisebb Hyundai modellekből, illetve terepjárókból nem láttam szinte egyet sem. Atosból, i10-ből, illetve Getzből, valamint ix35-ből csupán néhány darabot láttam ezalatt az időszak alatt, azonban ez utóbbi terepjáró helyett annál több új Kia Sportage modellt fedeztem fel az afrikai forgatagban.


A kisbuszok között azonban örvendetes volt látni a H-1 modellek nagy darabszámát, amelyek különböző generációi még akár a piramisok lábaihoz is eljuthatnak.



Az egyiptomiak ugyanúgy szeretik „öltöztetni”, tuningolni autóikat, ahogyan a világ más tájain is szokták, így különböző légterelőkkel, feliratokkal, rajzokkal, illetve ledes fényforrásokkal díszítik fel autóikat. A taxik különösen élen járnak ebben, szinte naponta láttam különböző lámpatuningokat az ismerős modelleken.


Igaz, nem kérdeztem rá, mégis gyanítom, hogy az egyiptomi forgalomban résztvevő járművek leggyakrabban meghibásodó alkatrésze a kürt lehet, amelyet szinte minden ottani autós rutinból használ és szinte mindent ezzel a hangos dudaszóval fejeznek ki.


Egyszóval Egyiptom nemcsak kitűnő kikapcsolódást jelentett, hanem komoly „Hyundai élménnyel” térhettem haza erről a kirándulásról. Aki teheti, látogasson el ide, megéri! További képek a blog facebook oldalán találhatóak!

Akit bővebben érdekelnek az egyiptomi közlekedési szokások, tapasztalatok, annak ajánlom az autó2.hu oldalon található cikkemet.

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei