Amerikában is bemutatkozott a vadonatúj Hyundai Genesis


A Hyundai Motor America hétfőn a Detroiti Autószalonon az Egyyesült Államok piacának is bemutatta a tavasztól kapható második generációs Genesis modelljét.

A teljesen új alapokra épített második generációs Hyundai Genesis formaterve a jelenlegi Sonata modellnél bevezetett folyékony szobrászat stílusirányzat továbbfejlesztéseként született meg, amelynek eredményeként az új modell formája sokkal előkelőbb és prémiumszintű, mint az előző generációé volt.

„A Hyundai büszkén mutatja be a következő generációs Genesist a kíváncsi amerikai vásárlóinak, amely néhány hónap múlva elérhető lesz számukra.” – mondta Mike O’Brien, a Hyundai Motor America terméktervezési osztályának vezetője. „Érthető, hogy a piaci várakozás hatalmas az új Genesis modellünkkel kapcsolatban, mi pedig biztosak vagyunk benne, hogy az autó kiváló menetdinamikája, kategóriavezető biztonsága és vezetőorientált technológiája jelentősen felülmúlja majd ezeket az elvárásokat.”   


„Sokkal kifejezőbb a forma, amely minden hivalkodás nélkül hívja fel magára a figyelmet.” – mondja Christopher Chapman, a Hyundai Motor America fő formatervezője az autó bemutatásakor.


Az új 2015-ös Hyundai Genesis várhatóan 40 ezer dollár alatti indulóárával várhatóan már tavasszal megérkezik a Hyundai amerikai kereskedéseihez, ahol első alkalommal lehet a modellt akár négykerék-meghajtással is megrendelni. Ez az opció a Hyundai reményei szerint segíthet meggyőzni a még mindig kétkedő ügyfeleket is.


Az amerikai piacra az új Hyundai Genesis változatlanul kétféle erőforrással lesz megrendelhető: egy 311 lóerős 3,8 literes V6-os benzines hajtja az alapváltozatokat, míg emellett továbbra is elérhető az 5,0 literes V8-as 420 lóerős teljesítménnyel, amellyel akár 5,4 másodperc alatt 100 km/órára gyorsul a Genesis. Mindkét erőforráshoz nyolcfokozatú automatikus váltómű kapcsolódik.  


A Hyundai jelentősen fejlesztette a Genesis technológiai színvonalát, amelyben mostantól többek között radaros vészfékrendszer, széndioxidmérő, automatikusan felnyíló csomagtér ajtó is elérhető, de az autó rendszereit akár mobiltelefonos, vagy akár Google Glass szemüvegen keresztül is vezérelhetjük.

Az új Hyundai Genesis második generációja továbbra is a dél-koreai Ulsanban készül.

Forrás: detroitnews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei