Hyundai Sonata előzetes a Kia reklámfilmjében?


A Hyundai mellett a Kia is elkészítette saját Szuperkupa filmjét. A K900 modell bemutatására hivatott reklámban azonban furcsa modellek is szerepet kaptak.

A Hyundai nemsokára bemutatja a Sonata vadonatúj generációját, a hírek szerint márciusban indul az autó sorozatgyártása, amerikai premierje pedig az áprilisi New Yorki Autószalonon várható. Az autóról már rengeteg kémfotó jelent meg az interneten, így az új autó sziluettje, főbb dimenziói már ismertek. Az is köztudott, hogy az új Sonata formavilága nem lesz annyira hivalkodó, mint a mostani generációé, inkább a már bemutatott Genesis által indított Folyékony Szobrászat 2.0 irányvonalat folytatja a modell.


A Kia most bemutatott, „Az Igazság” című reklámfilmje a híres mozifilm, a Mátrix alapjaira épül, amelyben Morpheus a luxus új dimenzióját mutatja be a márka vadonatúj, K900 modelljén keresztül. A film 1:07 perce után azonban egyre furább dolgok történnek, az út szélén parkoló autók felemelkednek, majd csúcspontként az egész világ felrobban az autó körül.


Ami számunkra igazán érdekes, az a K900 környezetében található autók. Azok ugyanis első ránézésre a Hyundai Genesis nemrég bemutatott modelljére hasonlítanak. Közelebbről azonban feltűnnek a különbözőségek is: amikor elkezdenek emelkedni az autók és mi oldalnézetből láthatjuk azokat, a hátsó ezüstös autó a C oszlop jellegzetesen felfelé tartó alsó ívével valóban egy Genesis lehet, ám az előtte álló, nagyon hasonló szürke autó C oszlopa viszont egyenesen halad tovább vízszintesen a csomagtér irányába. A kémfotókon pedig éppen ez a jellegzetesség különböztette meg a Sonata prototípusát a Genesistől. Ráadásul mintha méretben is lenne különbség a két autó között.


3 másodperccel később, 1:10 percnél már belülről láthatjuk az áriát éneklő Morpheust, miközben az oldalüvegen keresztül figyelhetjük meg a felemelkedő autókat. A szürke autó itt is, illetve az 1:20 percnél kibontakozó végkifejletnél is felbukkan, ahol jól kivehető a Genesiséhez hasonlóan patinás hűtőmaszk. Ám emellett az is látszik, hogy a hűtőmaszk alatti lökhárító kiképzése jócskán eltér a nagyobb modellétől, a vízszintesen fekvő ledsor helyett nagyobb alsó levegőbeömlő és függőlegesen kialakított ködlámpafészek látható az autón.


Vajon a Hyundai tényleg ilyen módon ad egy kis előzetest az új Sonata modell bevezetéséhez? Elképzelhető persze az is, hogy a Kia ilyen módon adja tudtunkra, hogy szerinte a K900 félresöpri az új Hyundai Genesist, az átalakítás pedig az esetlegesen felmerülő jogi viták elkerülésére szolgál. Az biztos azonban, hogy nem véletlenről van szó. A film mindenesetre látványos, még ha Hyundaiok repkednek is benne…


Forrás: youtube.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei