Beruházások után növekedési pályára áll a Hyundai



A Hyundai Motor intenzív regionális beruházásai után 2015-től jelentős növekedésre számít Európában, ahol a minőségi fejlesztésnek és új modellek bevezetésének köszönhetően piaci részesedése az évtized végére elérheti az 5 százalékot.

„A Hyundai számára 2014 legfontosabb célja a tevékenységünk minőségének javítása a régióban – amely az évtized közepétől várható növekedési időszak alapja lehet” – mondta Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnök-vezérigazgatója. „Több európai piac már túl van a gazdasági válság nehezén, ám a fellendülés különösen az első negyedévben lassú lesz. A talpra álló gazdaságok ösztönzik a vásárlói magabiztosságot, amellyel a Hyundai elérheti minőségi céljait és szilárdabb alapot biztosíthat a jövedelmezőségnek. A tavalyihoz hasonlóan idén is inkább folytatjuk értékesítési hálózatunk szerves fejlesztését a piaci részesedés mindenáron növelése helyett.”


2013 során a Hyundai több mint 500 millió eurót fektetett be európai működésébe és két új létesítményt is megnyitott: a híres Nürburgring versenypálya melletti tesztcentrumot és a kifejezetten erre a célra kialakított Hyundai Motorsport főhadiszállását Alzenauban, amely otthont ad a Hyundai Shell World Rally csapatának. A Hyundai emellett bővítette Frankfurt melletti főhadiszállását és törökországi összeszerelő üzemét, amelyből immár az új i10 modellek gördülnek ki, így a vállalat európai éves kapacitása 500 ezer darabra emelkedett. Mostanra az Európában eladott Hyundai modellek 95 százaléka európai formatervezésű és fejlesztésű, 90 százalékuk pedig a Hyundai cseh vagy török üzemében készül.   


A London Economics egy nemrég közzétett gazdasági és szociális felméréséből kiderült, a Hyundai növekvő jelenléte fokozott előnyöket jelent az európai gazdaság számára. Több mint 152 ezer európai dolgozó munkája köthető a Hyundai márkához, amely éves szinten 1,3 milliárd euró adót fizet Európa különböző kormányzatainak és 2 milliárd euró értékben szerez be alkatrészeket a beszállítóktól csehországi üzemének termeléséhez.   


A Hyundai 2020-ra kívánt 5 százalékos piaci részesedésének elérését a „Terméklendület 2017” segíti elő, amelynek keretében 22 új modell és modellváltozat bemutatását tervezik Európában az elkövetkező négy évben. A program első modellje a 2013 vége óta megvásárolható új generációs i10 modell, másodikként pedig a nemrég a Detroiti Autószalonon is bemutatott vadonatúj Genesis érkezik, amely 2014-től korlátozott darabszámban kerül majd értékesítésre Európa kiválasztott piacain.


Az Európai Autóipari Szövetség (ACEA) adatai szerint a Hyundai 2013-ban 3,4 százalékos piaci részesedést szerzett Európa újautó-piacán. Ugyanezen időszak alatt a teljes piac 1,8 százalékkal esett vissza, míg a regisztrált új Hyundai típusú gépkocsik darabszáma a 2012-es szinthez képest 2,7 százalékkal 422 930 darabra csökkent.


Forrás: hyundaipressoffice.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei