Lendületesen kezdett a Hyundai ralicsapata, mégsem jártak szerencsével Monte-Carlóban


Thierry Neuville és Dani Sordo a Hyundai i20 WRC volánjai mögött már az első pillanattól erős ütemet diktáltak a rali-világbajnokság tapasztalt versenytársaival szemben.  

A Hyundai Shell World Rally Team kiábrándítóan korán fejezte be a 2014-es FIA rali-világbajnokság első futamát, miután a Monte-Carlo rali első napján mindkét Hyundai i20 WRC kiesett a versenyből. A csapat azonban a rendkívül izgalmas és kiszámíthatatlan körülmények között elért bíztató teljesítmény és időeredmények után mégis továbbra is pozitívan tekinthet a rali vébé első lépcsőfokára.  


Thierry Neuville és navigátora, Nicolas Gilsoul már a nyitószakasz első hét kilométere után kénytelen volt feladni a küzdelmet, miután az egyik enyhe jobbkanyarban egy váratlan és alattomos jégborda megdobta a szuper lágy keverékű Michelin gumikkal felszerelt autót. A körülmények sok pilótát értek meglepetésként, így a nyitószakasz drámaivá vált. Az első néhány kilométeren lenyűgöző lendületet felmutató Neuville és a csapat számára sajnálatos, hogy a sérülés lehetetlenné tette a 7-es számú Hyundai i20 WRC újraindítását.    


„Nehéz rajt volt ez számunkra új csapatunkkal és új autónkkal. A reggel első szakaszán túl gyorsan érkeztünk egy enyhe jobbkanyarba, az autó alulkormányozottá vált, hátuljával pedig egy oszlopnak csapódott.” – mondja Neuville. „Sajnos nem tudtuk folytatni a versenyt, így számunkra ez volt a Monte-Carlo rali befejezését jelentette. Az időjárás-előrejelzőink szerint esőre és vizes burkolatra számítottunk, viszont havazott és a körülmények nagyon kedvezőtlenek voltak számunkra. Tényleg tovább kell lépnünk ezen és a Svéd-ralira összpontosítani, ahol erős formában akarunk visszatérni.” – összegezte a belga pilóta.  


A 8-as rajtszámú Hyundai i20 WRC-ben Dani Sordo és Marc Marti ígéretes rajtot vett a nyitószakaszon és három szakasz után a harmadik helyen álltak. A csapat stratégiája a nyitókör utolsó szakaszában vált igazán kifizetődővé, amikor Sordo csupán nyolc másodperccel maradt le a szakasz győztesétől.


A déli szerviz után Sordo újult erővel vágott neki az újabb három szakaszból álló körnek és állítólag a második leggyorsabb időeredményt is sikerült volna elérnie, ám az ötödik szakaszhoz közeledve egy technikai probléma miatt félre kellett álljon. A csapat segítségével megpróbálták megtalálni a hiba forrását, ám nem sikerült azonnali megoldást találni, így a spanyol versenyző harmadik helyéről kénytelen volt kiállni a versenyből.   


„Természetesen nagyon felzaklatott bennünket, hogy éppen akkor kellett hamarabb befejeznünk a versenyt, amikor ilyen jó teljesítményt hoztunk.” – mondja Sordo. „A nap legnagyobb részében az első háromban voltunk, így tényleg szégyen, hogy nem tudtuk folytatni a versenyt. Jó reggeli körünk volt és a Hyundai i20 WRC jól teljesített. Jó gumikat is választottunk és az időeredményeink is jók lettek. Az első szakaszon valóban nagyon rosszak voltak a körülmények és könnyű volt hibázni. A második szakasz jobb tapadásával jobb volt és a kör végére minden kockázat nélkül jó időket futhattunk. Ebéd után jól ment a négyes szakasz, viszont a következő szakaszhoz érve megálltunk ellenőrizni a guminyomást és ezután nem tudtuk újraindítani az autót. Megpróbáltuk megtalálni a hibát, amely elektromos jellegűnek tűnt, ám nem volt semmi, amit tehettünk volna.  Mélyebben át kell vizsgálnunk az autót ahhoz, hogy megértsük, mi történhetett, de ez első ralink ígéretes kezdete után jött hirtelen és frusztráló befejezését eredményezte.”


Michel Nandan csapatfőnök az események ellenére pozitívan nyilatkozott a Hyundai Motorsport WRC debütálásáról: „Természetesen kiábrándító így befejezni az első ralit, ám a rali ilyen, ezek a dolgok megtörténhetnek, így továbbra is optimistának kell maradnunk. Fiatal csapatunk számára a mai nap büszke pillanat volt, ahogyan megtettük első lépéseinket a WRC-ben. Jó teljesítményszintet hoztunk és jól működő csapatként jó stratégiát állítottunk fel, így ebben az értelemben ez máris pozitív” – mondta.


„Kihívásokkal teli és trükkös körülmények fogadtak minket, ahol sok vezető már az első szakaszban kirepült a pályáról. Thierry balszerencséjére kicsúszott, így be kellett fejezze a versenyt, ám a rali ilyen, ez megtörténhet. Dai autóját pedig át kell még vizsgálnunk. Megfelelő gumit választottunk a szakaszhoz, ahogyan meg tudtam figyelni, az ellenfeleink is ugyanezt tették. Az autó a körülményekhez képest gyors volt és Dani az SS4 szakaszban a második leggyorsabb időt futotta, ami bíztató volt. Aztán az SS5 szakaszhoz közeledve úgy tűnt, az autó elektronikája felmondta a szolgálatot. Megkértük, végezzen el néhány tesztet, de nem találtuk meg a hiba okát. Most meg kell vizsgálnunk a problémát hogy lássuk, mi történt” – tette hozzá.


„A Hyundai Motorsport csupán egy éve létezik. Nyolcezer tesztkilométert futottunk az i20 WRC-vel, de a Monte-Carlo rali volt az első igazi tesztünk, mi pedig azért vagyunk itt, hogy tanuljunk. Monte-Carlo egy különleges verseny, így nem könnyű párhuzamot vonni, de általánosságban bizonyítottuk, hogy a Hyundai azért van itt, hogy versenyezzen. Tanulunk a tapasztalatokból és jó hangulatban készülünk Svédországra.”


Forrás: motorsport.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei