Kezdődik a Hyundai első raliszezonja


Alig egy évvel a megalakulást követően a Hyundai Motorsport mára készen áll arra, hogy két Hyundai i20 WRC versenyautóval bemutatkozzon az idén 13 fordulós FIA rali-világbajnokság első futamán Monte-Carlóban.

Az alzenaui bázisú Hyundai Shell World Rally Team tapasztalt ellenfelek ellen indul a kimerítő Monte-Carlo ralin mindössze hat hónapnyi, 16 tesztet és 8 ezer kilométeres tesztpályát megjárva. Éppen ezért a Monte-Carlo rali sokkal inkább a csapat intenzív tanulási időszakának következő állomásának tekinthető.

A WRC vadonatúj belépőjeként a Monte-Carlo rali lesz a Hyundai Shell World Rally Team és a Hyundai i20 WRC első igazi rali eseménye, amelyen elsőként a belga Thierry Neuville és Nicolas Gilsoul, illetve a spanyol Dani Sordo és Marc Marti ülhet a Hyundai i20 WRC volánja mögé.  


A Monte-Carlo rali hatalmas kihívást jelent a születőben lévő új csapatnak, hiszen a pálya a versenynaptár egyik legnehezebb és legkeményebb pályájaként ismert. A két Hyundai i20 WRC modellel ilyen rövid idő alatt elért sikerek ellenére a csapat reális célokat tűzött ki maga elé az idei idényben: mindkét autóval annyi kilométert tegyenek meg, amennyi lehetséges és értékes tapasztalatot szerezzenek a versenyeken. Minden egyes verseny fontos lépés a csapat fejlesztése szempontjából.    

„Jelenleg egy fiatal tehetségekből álló csapatot sikerült felállítanunk az üzemünkben” – mondja Michel Nandan csapatfőnök. „A rengeteg munka, amit eddig együttesen elvégeztünk, a Monte-Carlo ralin átkerül a gyakorlatba. Ez a rali volt a fejlesztőmunkánk célja, így az, hogy itt vagyunk, jelentős és különleges pillanat számunkra. Természetesen a „Monte” egy nagyon bonyolult és kiszámíthatatlan verseny, ám mégis nagyszerű, hogy ezen az ikonikus helyen indulhatunk” – folytatja. „Két nagyszerű pilótánk van, akik az egész csapatnak hatalmas lökést adtak. Mindannyian tudjuk, hogy Thierry fiatal kora ellenére kiváló teljesítményre képes, míg Dani sok tapasztalattal rendelkezik a WRC-ről és Monte-Carlóról egyaránt. Így biztosan állíthatom, hogy remek összeállításunk van. Nincsenek semmilyen eredményelvárásaink, mivel legfontosabb feladatunk célba juttatni a két autót, minél többet tanulni és azt felhasználva fejleszteni a következő versenyre” – összegezte Nandan.

A Hyundai Shell World Rally Team a szezon első versenyére egy egyhetes teszteléssel készült fel a francia Alpokban múlt hónapban, ahol Neuville és Sordo felváltva próbálták ki a Hyundai i20 WRC-t. A belga és a spanyol versenyző további egy napot töltött előzetes teszteléssel az elmúlt héten.


„Nicolas (Gilsoul) és én már nagyon várjuk, hogy megkezdhessük a Hyundai Shell World Rally Team kalandját és átéljük a versenyt a csapattal, valamint a Hyundai i20 WRC-vel” – mondta Thierry Neuville, aki a Hyundai i20 WRC 7-es rajtszámával már negyedszer vesz részt a Monte-Carlo ralin. „Nem mondom, hogy a Monte-Carlo rali az egyik legkedveltebb pályám lenne. Nehéz megtalálni a jó ritmust és nagyon könnyű időt veszteni a rossz gumiválasztással. Nem lehet előre megjósolni, hogy a kanyaron túl van-e jégpáncél, ezért egy kis tévesztés miatt is könnyen leeshetünk az útról” – mondja Neuville.  „Célunk, hogy befussunk a célba, elegendő kilométert és tapasztalatot szerezzünk a Hyundai i20 WRC további fejlesztéséhez. Túl vagyunk néhány jól sikerült teszten, ahol különböző időjárási körülmények között vezethettük az autót. Annak ellenére, hogy nagyon nehéz az adott versenyen található konkrét feltételeket modellezni és mindent kipróbálni, beleadunk mindent.”


„Marc (Marti) és én örülünk annak, hogy a Hyundai Shell World Rally Team bemutatkozó idényének első állomása a Monte-Carlo rali” – mondja a hetedik Monte-Carlo ralijára készülő Dani Sordo, aki a Hyundai i20 WRC 8-as rajtszámával versenyezve a múlt tapasztalatait és pályarekorddal bizonyított képességeit hozza a versenyre. „Ez egy olyan esemény, amelyen kényelmesen érzem magam, jó tapasztalataim vannak ezeken az utakon, habár a rali kiszámíthatatlan, az időjárás viszontagságai miatt bármi megtörténhet a pályán. Célba akarunk érni és a csapatnak a lehető legtöbb visszajelzést adni a további fejlesztőmunkához" – mondja Sordo.  


A klasszikus WRC versenynaptárban a Monte-Carlo rali idén ünnepli a 82. idényét, hiszen az első ralit még 1911-ben rendezték meg. Az idei háromnapos verseny 15 szakaszával visszatér a Haute-Alpok régiójába, ahol 383,88 kilométernyi kemény aszfaltpálya várja a versenyzőket. A változékony időjárás alattomossá teszi a szakaszokat, így a megfelelő gumiválasztás a siker alapvető kulcsa lehet. A csapattagok a beszállító Michelin jóvoltából 40 abroncs közül választhatnak (további ötöt a shakedownra), amelyek négy különböző vegyületekből készültek. A hibás autó megjavítása utáni versenybe visszaállást engedélyező Rally 2 szabályozás hiányában a Monte-Carlo rali trükkös verseny, amely megköveteli a versenyzők rendkívüli óvatosságát, hiszen egyetlen hiba is a verseny végét jelentheti.

A Monte-Carlo rali hétfőn a hercegség Kaszinó terén történő ünnepélyes indítással veszi kezdetét. ennek ellenére a valódi verseny szerdán a shakedownnal veszi kezdetét, az első versenynap pedig csütörtökön lesz.


Forrás: globalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei