A Hyundai cseh üzemének legjobb dolgozói


Már hagyománynak számít a Hyundai nosovicei gyárában, hogy minden év elején megjutalmazzák az elmúlt év legjobb dolgozóit.

A HMMC adminisztrációs épületének auditóriumában megtartott ünnepség elején Jun-ha Kim, a vállalat elnöke nyitóbeszédében emlékeztetett a 2013-as év legjelentősebb eseményeire, mint pl. az egymilliomodik autó elkészültére, illetve arra, hogy 303 460 legyártott autóval sikeresen teljesítették a tervüket. Ezenkívül köszönetet mondott a gyár dolgozóinak kemény munkájukért és együttműködésükért.

A beszéd után került sor a „2013 Legjobb Dolgozói” díjainak átadására, amelyet olyan munkatársak vehettek át, akik kiemelkedő teljesítményükkel jelentősen támogatták a vállalat fejlődését. Ajándékcsomagot és pénzjutalmat kapott 29 bronz, 12 ezüst és 2 arany „fokozatú” munkavállaló, akik a gyár különböző részlegein dolgoztak.


„Nagyra értékelem ezt a díjat. Sokat dolgoztunk azon, hogy az adatok és a folyamatok előkészítésével javítsuk a munkavédelmet” – mondta az egyik díjazott, Tomáš Obadal. Jiří Pavlík díjazott pedig így nyilatkozott: „Ez egy hatalmas felelősség számomra. Az egész Egészség és Biztonság csapat és kollégáim ugyanúgy megérdemelnék ezt a díjat.”

A minőség-ellenőrzési részleget választották a 2013-as év Legjobb Részlegének, amelynek tagjai egy 60 ezer cseh koronás csekket vettek át szimbolikusan, amelyet csapatépítésre fordíthatnak.  

Forrás: hyundai-motor.cz

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei