Több mint 10 ezren látogattak tavaly a Hyundai cseh gyárába


A Hyundai Motor Manufacturing Czech 2008-as avatása után nem sokkal, már 2009-től megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, így ma már bárki betekinthet az autógyártás izgalmas folyamatába.

Az érdeklődők minden kedden és minden második pénteken látogathatnak a gyár területére, amikor is reggel 8, délelőtt 11 és délután 1 órai kezdettel indulnak a programok. A látogatás nagyjából másfél órát vesz igénybe és amellett, hogy a résztvevők meglátogatják a termelés különböző részlegeit (présüzem, hegesztőüzem, sebességváltó-üzem és összeszerelő-üzem), lehetőségük van egy bemutató videót is megtekinteni a vállalat és a gyár alap adatairól, illetve betekinteni az olyan részekbe is, mint pl. a festőüzem, amelyet technikai okok miatt nincs lehetőség meglátogatni.     


A gyárlátogatás ingyenes, ám az érdeklődők nagy száma és a férőhelyek korlátozott száma miatt minden esetben regisztrálni kell, ideális esetben a látogatás előtt akár 3-5 hónappal. A gyárlátogatásra kizárólag a HMMC honlapjának Foglalási űrlapján keresztül lehet jelentkezni, ahol megtalálhatóak a látogatókra vonatkozó szabályok és egyéb fontos információk.  


Tavaly összesen 13 647 fő használta ki azt a lehetőséget,, hogy élőben nézze meg Európa legmodernebb autógyárát. A látogatók többsége a nagyközönséghez tartozott, akik között különböző szervezetek, intézetek (8 172 fő) tagjai voltak, majd a középiskolák és gimnáziumok diákjai (4 874 fő). A különleges lehetőséget a világ minden részéről érkező 455 Hyundai kereskedés és 146 újságíró is kihasználta 2013 során.

A nosovicei gyárban szerzett élményekről szóló saját beszámoló: Egy visszautasíthatatlan ajánlat

Forrás: hyundai-motor.cz

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei