Az amerikai hóvihar a Hyundai termelésére is kihat


A szokatlanul kemény téli időjárás a Hyundai alabamai üzemében is sok gondot okoz, amelynek következtében már közel kétezer autóval kevesebb készült.

A Hyundai kedden kénytelen volt megszakítani az alabamai Montgomeryben működő gyárában a termelést a környező jeges utak és a hóvihar okozta fennakadások miatt. Az Amerika két legnépszerűbb modelljét előállító üzemben kedden 11 órakor állították le a futószalagokat.   

Akkor még arról szóltak a hírek, hogy másnap, szerdán 9:30-kor újraindulhat a munka, ám a Hyundai Motor Manufacturing Alabama szóvivője, Robert Burns szerint a vezetőség mégis úgy döntött, hogy a dolgozók helyzete még mindig veszélyessé tenné munkába bejutást és a hazautazást. Elmondta, az üzem dolgozói átlagosan 100 kilométeres utat tesznek meg, amely a mostani havas, jeges utakon elég nehéz helyzetbe hozná őket.  


„Ez volt a legjobb döntés, amelyet a dolgozóink biztonsága miatt meg kellett lépnünk.” – mondja Burns.

A másik probléma a gyárhoz tartozó beszállítók helyzete, akik a készülő autókhoz folyamatosan szállítanak alkatrészeket. A beszállítóknál dolgozó százaknak még a munkásoknál is nehezebb a helyzetük Montgomery útjain.  

A gyár termelési kiesése mintegy kétezer autó a leállásnak köszönhetően. a vállalat valószínűleg úgy dönt, hogy a lemaradást plusz hétvégi műszakok beiktatásával fogják behozni a következő hónapokban.

Az itt készülő Elantra és Sonata modellekből egyenként 200 ezer darab kelt el tavaly az amerikai piacon, összesen pedig több mint a felét tették ki a Hyundai észak-amerikai eladásainak 2013 során. A kereslet azonban a téli hónapokban sem enyhült, a cég pedig megfeszített termelési ütemet diktált azért, hogy lépést tudjon tartani a kereskedések igényeivel.

Forrás: montgomeryadvertiser.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei