Mindkét Hyundai i20 WRC célba ért a Svéd-ralin


Pozitív hangulatban ért véget a Hyundai Shell WRT második ralija, miután mindkét autójukat sikerült célba juttatniuk és ezzel megszerezték a csapat első pontjait.

A Hyundai Shell World Rally Team teljes joggal örülhet a Svéd-ralin elért eredménynek, hiszen mind Thierry Neuville, mind Juho Hänninen az esemény utolsó, szombati napján célba ért, így a Rally 2 szabályozásnak köszönhetően értékes kilométereken keresztül gyűjthették tapasztalataikat, miközben nyolc WRC pontot is gyűjtöttek. 


Nem indult pedig ennyire jól a verseny, hiszen pénteken Thierry Neuville és Juho Hänninen Hyundai i20 WRC autói kiestek, miután mindketten egy-egy sziklának ütötték autójukat. Ezt követően szombaton azonban az új csapat ismét bizonyította a benne rejlő lehetőségeket. Habár az egyik szakaszt törölték a programból, az utolsó nap fennmaradó hét szakasza lehetőséget adott a fiatal csapatnak megismerni a svédországi körülmények kihívásait és tanulmányozni a Hyundai i20 WRC képességeit ebben a környezetben.  


A csapat nem elsősorban a jó szakaszidőkre koncentrált, ennek ellenére Neuville a verseny két szakaszán (SS8 és SS19) is a második legjobb időt futotta. Neuville az utolsó pillanatokban történt defekt ellenére biztos kézzel vezette be a Hyundai versenyautóját a célba.


„Hosszú hétvége áll a csapat minden tagja mögött, ám biztos vagyok benne, hogy hosszú távon sokat tanulhattunk a Svéd-ralin. Minden szakaszból a lehető legtöbbet hoztuk ki azért, hogy még több tapasztalatot szerezzünk és tanulhassunk” – mondja Thierry Neuville. Rengeteg jó tulajdonságot fedeztünk fel a Hyundai i20 WRC autón és egyre biztosabban uralom az autót. Persze szomorú vagyok, hogy nem tudtuk befejezni a pénteki futamot,de ezzel együtt kell élnünk. A Rally 2-t felhasználva folytathattuk szombaton, ami nagy időbüntetést jelentett, de nem adtuk fel még akkor sem, amikor az utolsó előtti szakaszon defektet kaptunk. Néhány szakaszon gyorsak voltunk, kétszer a második leggyorsabb időt futottuk, ami bizonyítja a csapat remek munkáját és mutatja a jövő lehetőségeit. Úgy gondolom, pozitívan tekinthetünk vissza Svédországra mint a további fejlesztéshez szükséges kulcsfontosságú versenyre.”


Az utolsó nap másik pozitív eseménye Hänninen kitüntetése, amelyet a híres Colin's Crest leghosszabb repüléséért kapta, miután a finnek sikerült 36 méterre ugratnia a Vargåsen dombján. Hänninen számos kihívással teli szakaszon jutott túl és felküzdötte magát a legjobb húsz versenyző közé annak ellenére, hogy a Rally 2 szabályai miatt 25 perces büntetést kapott.


„Nagyon eredményes rendezvény volt ez számunkra és úgy vélem, büszkén emelhetjük fel fejünket a trükkös körülmények között felmutatott teljesítményünk okán” – nyilatkozta Hänninen. „Pénteken hibát vétettem, az autó megsérült és mi kiestünk, de a Rally 2-nek köszönhetően szombaton ismét versenyben lehettünk. Sokat tanultunk, sok tapasztalatot szereztünk, amiért végül is itt vagyunk. A Hyundai i20 WRC erős alapokkal rendelkezik és biztos vagyok benne, hogy a jövőben még gyorsabbak lehetünk. Hatalmasat repültem a Colin’s Cresten, 36 métert, amely szintén mutatja, milyen erős az autó. A csapat remek munkát végzett és nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Hyundai csapatával itt lehettem.”  


A szombaton megszerzett futásteljesítmény igazolta a csapat korábbi döntését, amely a Rally 2 igénybevételével lehetővé tette, hogy az autók annak ellenére versenyben maradhattak, hogy pénteken mindkettő komoly sérülést szenvedett. A csapat szorgalmasan dolgozott azon, hogy mindkét autót célba juttassa és kétséget kizáróan felhasználja az itt megszerzett tapasztalatokat arra, hogy még jobban felkészüljenek a FIA WRC jövő hónapban Mexikóban megrendezésre kerülő futamán.   


„Összességében kemény, de általánosságban pozitív hetet zártunk itt, Svédországban” – kommentálta Michel Nandan csapatfőnök. „Tudtuk, hogy a versenybe beszállásunk és tudásunkat nyilvánosan fejlesztése kihívásokkal lesz tele, így az volt a legfontosabb, hogy mindkét autót behozzuk a célba. Nagyon örülünk annak, hogy ez sikerült, még ha használnunk kellett a Rally 2-t is. Nem sok szerencsénk volt pénteken, mindkét autónk eltalált egy-egy sziklát, ezen felül szombaton újabb drámaként Thierry defektet kapott, ám ez is része a tanulási folyamatunknak. Mindkét csapatnál láttunk remek időket, Thierry párszor a második legjobb időt futotta, Juho pedig megnyerte az ikonikus Colin’s Crest díjat. Nem ez volt a hétvége célkitűzése, de örülünk neki, hogy ezeket velünk együtt sikerült elérniük. Ezek mindenképpen jó útmutatók a jövőre nézve. Ez még csak a második versenyünk, úgy érzem, egyre biztosabb csapat vagyunk, a fiók pedig büszkék lehetnek a Svédországban elért eredményeikre.”

Forrás: motorsport.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei